Szerződés nélkül is testvértelepülések

Közösen köszöntötték a nemzeti ünnepet
Közösen köszöntötték a nemzeti ünnepet - © Fotó: Magánarchívum
Sáp – Sáp és a partiumi Szentjobb már régóta ápol mindkét település számára értékes kapcsolatot.

A testvértelepülési kapcsolatok segítségével két helység önkormányzata, a lakossággal, az európai értékeket szem előtt tartva, szorosabb, baráti viszonyt tud kialakítani egymással – vallják sokan.
Megyénk számos faluja, város keresett és talált testvértelepülést az első szabadon választott önkormányzatok megalakulásától napjainkig. A kapcsolatok kiépítését személyes ismeretségek és a testvérmegyei együttműködések segítették. E kapcsolatok általában szerződéssel jönnek létre, és különleges alkalmat szolgáltatnak a nemzetek közötti tapasztalatcserére, a közös értékek felismerésére, felkutatására. Vannak települések – mint például Sáp – melyek testvértelepülési szerződés nélkül is élő kapcsolatokat ápolnak egy-egy külhoni, partiumi vagy éppen erdélyi településsel.

A valamivel több mint ezer lakosú Sáp első embere, Karacs Imre polgármester bátran állítja, hogy kapcsolatuk a határhoz közeli Szentjobb településsel így talán még erősebb, mint ha szerződésben leírták volna.

Közös rendezvények

Tizenegy éve a település akkori országgyűlési képviselőjének javaslatára, egy, abban az időben élő együttműködési rendszer kapcsolódási lehetőségét keresve jutottak el Szentjobb elöljáróihoz. Bár a partiumi kistelepülés már akkor élő kapcsolatokat ápolt Szentpéterszeggel, fogadókészek voltak egy Sáppal való együttműködésre is. A romániai település vezetőváltozásai ellenére egy folyamatos, nemcsak az ünnepekhez kötődő együttműködés szerveződött a két kisfalu között. A kapcsolatok motorjai a települések civil szervezetei, különösen a polgárőrség, az önkéntes tűzoltóság, a Vöröskereszt-szervezetek és a népi hagyományokat őrző körök. Számos közös rendezvény öregbítette a települési együttműködést, így fesztiválok, főzőversenyek, közoktatási rendezvények, falunapok, Szalárdon pedig közös tűzoltóverseny.

Jellegzetes ételeiket főzik

Sáp nyolcszázéves jubileumára és az elszármazottak találkozójára faluvezetőik társaságában százötvenen jöttek el Szentjobbról. Az utóbbi időben a gasztronómiai jellegű rendezvények során ismertették meg egymással jellegzetes ételeiket, a csorbalevest, a szürkemarha-pörköltet. Legutóbb a márciusi forradalom, majd az azt követő szabadságharc 170. évfordulójának tiszteletére szerveztek közös megemlékezéseket a két településen. A népi hagyományőrző csoportok fellépései mellett kórusénekben és óvodások táncos műsorában is gyönyörködhetett Szentjobb és Sáp lakossága.

– Péter Imre –








hirdetés