Szervkereskedelemmel vádolt orvosokat tartóztattak le Ukrajnában

Három ismert sebészt tartóztatott le Kijevben az ukrán rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szervkereskedelemmel kapcsolatos vizsgálatokat és műtéteket végeztek – adta hírül belügyminisztériumi forrásokra hivatkozva pénteken az RBK-Ukraina hírügynökség.

Az orvosok a nemzetközi hírű Salimov Nemzeti Sebészeti és Szervátültetési Intézetnél dolgoztak.

Az orvosok ellen az a vád, hogy emberi szervekkel kapcsolatos illegális műtéteket végeztek. Az ukrán belügyminisztérium sajtóközleménye szerint közismert sebészekről van szó, akiknek a kihallgatása folyamatban van.

Jurij Kucser, a BM kiberbűnözéssel és emberkereskedelemmel foglalkozó ügyosztályának vezetője még augusztusban jelentette be, hogy nyomozás folyik a Salimov-intézet négy orvosa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy mintegy három éven keresztül donorokat toboroztak egy szervkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezet részére, amelynek feje egy izraeli orvos volt.

100-200 ezer dollárt fizettek egy-egy friss és egészséges vese után

A nyomozó szerint az általában internetes hirdetésekre jelentkező ukrán, orosz, fehérorosz és moldovai állampolgárságú donorok kivizsgálását, és a műtétek egy részét a Salimov-intézetben végezték el. A szerveiket eladási céllal felajánló jelöltek közül elsősorban 18 és 25 év közötti, egészséges nőket választottak ki. Az intézet később határozottan cáfolta, hogy köze lenne az illegális beavatkozásokhoz.

Jurij Kucser azt is elmondta, hogy a bűnszövetkezet tagjai az elmúlt három év során körülbelül 40 millió dollárt kereshettek az üzleten. Az új szervre váró megrendelők az ukrán rendőrség tudomása szerint az ügylet lebonyolítóinak 100-200 ezer dollárt fizettek egy-egy friss és egészséges vese után.

– Független Hírügynökség –