“Szerettem a drága whiskyt, a márkás cigarettát és a nőket” – Karácsony egy debreceni hajléktalanszállón

Akt.:
A Dobozi utcai nappali intézményben
A Dobozi utcai nappali intézményben - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Az ünnepi vacsora hal lesz, karácsony idején érezhetően nő az adakozási kedv.

Közösen díszítik fel a karácsonyfát december 24-én a Dobozi utcai hajléktalanszálló munkatársai az otthontalanokkal, a szaloncukrot a fenntartó ReFoMix Kft. munkatársai vásárolják, a díszítés után az ellátottak csomagot kapnak tőlük – mondta el lapunknak Hosszú Zoltán, a cég utcai szociális szolgálatának vezetője. – Olyan apróságokat adunk, narancsot, banánt, szőlőcukrot, csokoládét, amikhez az év többi részében csak ritkán jutnak hozzá. Ezután jön az ünnepi vacsora, valamilyen halétel – ismertette, hozzátéve: azoknak, akik ilyenkor sem mennek be a szállóra, az utcai szolgálat szállítja az ajándékot.

– Ilyenkor sokkal békésebb a légkör a szállón, mint hétköznapokon. Megváltozik az emberek viselkedése, magukba fordulnak, elgondolkodnak a sorsukról, azon töprengenek, hol lehetnek a szeretteik – hallottuk. Az egyházak képviselői is megjelennek adományokkal, közös imádságra, éneklésre. Ezekben a napokban a civilek körében megnő az adakozási kedv, sokan visznek be ruhákat, tartós élelmiszereket, takarókat, olykor az év végi céges bulikon megmaradt szendvicseket, főtt ételt is nekik adják.


Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Jól élt, de könnyelműen

– Amikor fiatalon édesapámmal kőművesként, szobafestőként dolgoztam, sok pénzt kerestem, millióim voltak. Az első gyermekem világra jöttekor úgy döntöttem, hogy felhagyok a munkával, nem dolgozom tovább – avatott be az életébe a szállón Herédi Sándor. A 44 éves roma férfinak összesen három fia született.

– Jól éltem, szerettem a drága whiskyt, a márkás cigarettát és a nőket. Aki a családból anyagilag rászorult, azt támogattam. Így azonban néhány év alatt elfogyott a spórolt pénz, majd ezzel egy időben agyvérzést kaptam, lebénultam a jobb oldalamra – mondta. Ma – rokkantnyugdíjasként – háromlábú bottal, nehezen jár, kissé akadozva beszél. Az utcán soha nem lakott, amikor elfogyott a pénze, magától ment be a Dobozi utcára. Családja egy részével tartja a kapcsolatot, de nem árulja el nekik, hogy hol él. Hosszabb távra nem tervez, csak abban biztos, hogy egyszer ki akar kerülni a Doboziról.


Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Fűrészes lenne

A nyolc általánost végzett Balogh Sándor lassan két éve lakik a hajléktalanszállón. – A rendszerváltás előtt Hajdúnánáson egy tápüzemben zsákoltam. Közben megismerkedtem a későbbi élettársammal, két közös gyerekünk született. A fiam most 25, a lányom 19 éves – mesélte. A vállalat megszűnésekor sokáig nem talált munkát, végül Tiszavasváriban (ahonnan származik) mégiscsak sikerült, kukás autó mellett dolgozott. De nem bírta a nehéz munkát, három év után parkgondozó lett. Miután élettársával megromlott a kapcsolata, Debrecenbe költözött, ahol a nővérénél lakott. Az 52 éves férfi akkor vált hajléktalanná, amikor a testvérénél – a villanyszámla kifizetetlensége miatt – kikapcsolták az áramot. Időnként most is dolgozik a Dehusznál, de az az 52 ezer forint kevés egy albérlethez. Mint mondta, rendes munkát nem talál, néha seprűt köt, azt édesapjától tanulta. Abban bízik, hogy elvégezhet egy motorosfűrész-kezelői tanfolyamot, amivel akár az erdőgazdaságnál is elhelyezkedhet. Akkor kikerülhetne a szállóról. – A karácsonyt szeretem, a barátaimnál szoktam tölteni, néhány órára idén is elmegyek hozzájuk. A volt élettársammal és a gyerekeimmel nem találkoznék, de ez nem gond, jól van így. Ők már nagyok megállnak a saját lábukon – tette hozzá.

– Orosz Csaba –








hirdetés