Szeretnéd tudni milyen lehet a Debreceni Egyetemen tanulni?

Akt.:
Szeretnéd tudni milyen lehet a Debreceni Egyetemen tanulni?
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Kutató oklevél, robotok és színes tájékoztatók – ezekkel is várják a középiskolásokat a Debreceni Egyetem karai közelgő nyílt napjaikon.

Rendhagyó módon, most először interaktív nyílt napon mutatkozik be a Gazdaságtudományi Kar január 13-án, szerdán. A Böszörményi úti Campuson, a TVK épületben szórakoztató programokkal várják 10-től 15 óráig a középiskolásokat. Értékes ajándékokat és GTKutató Oklevelet szerezhetnek a diákok, ha sikeresen teljesítik a felvételi, a BSc képzés, a gyakorlati félév és az MSc képzés játékos feladatait. Ezen kívül lesz kincskeresés, x-box, gazdasági activity és tabu játék. Este 18 órától pedig a szülőknek tartanak tájékoztatót a továbbtanulási lehetőségekről, szintén a Böszörményi úti campus TVK épületében. A Gazdaságtudományi Kar ebben a hónapban még egyszer, 22-én, pénteken is megnyitja majd kapuit az érdeklődők előtt.

Január 13-án, szerdán tartja nyílt napját az Állam- és Jogtudományi Kar is: 14 órakor kezdődik a képzéseket bemutató tájékoztató előadás a TEOKJ épület I. előadójában.

Akik a műszaki pálya iránt érdeklődnek, január 14-én, csütörtökön látogassanak el a Műszaki Karra! Bemutatják 10 órától többek között a kultúrmérnöki műhelyet, az érzelmeket kifejező robotot, ki lehet próbálni a 3D-nyomtatást, kiszámíthatjuk ökológiai lábnyomunkat, sőt az is kiderül majd, hogy a hulladék érték.

A Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar január 15-én, pénteken várja leendő hallgatóit Hajdúböszörményben: 9 és 12 óra között a szakokról, a felsőoktatási szakképzésekről, az Erasmus-programról, valamint az alkalmassági vizsgáról lehet tájékozódni a konferencia teremben.

Január 21-én, csütörtökön 10 órától pedig az Egészségügyi Kar tart nyílt napot Nyíregyházán, a Sóstói út 2-4 szám alatt, az 1-es előadóban.

A részletes programokat a jelölt linkekre kattintva érhetik el.

– unideb.hu –








hirdetés