Szeretlek, Magyarisztán! – Útinapló Belekből

Szeretlek, Magyarisztán! – Útinapló Belekből
Ha mi, egyszeri halandók februárban alászállunk a beleki bazár szövevényes bugyraiba, bizony hamar megállapíthatjuk, hogy holt szezon van.

Az utcákon csak néhány lelket látni, azok jórésze is a boltjaik előtt unatkozó kereskedők, akinek azonnal felcsillan a szemük, ha megpillantanak minket, potenciális vevőket, akárha Allah jelenne meg szemük előtt.

Méterekről odakurjantanak hozzánk, származásunk felől érdeklődnek és invitálnak az üzletükbe.

A jó kalmároknál minden portéka „gúd prájsz”, náluk minden kapható és természetesen a legalacsonyabb áron. Ha megtudják, hogy merről fújt erre minket a szél, rögtön rávágják: Á, Magyarisztán, szeretlek, Magyarisztán! És ettől azt hiszik, meg vagyunk véve.

Tétovázásunkat kihasználva rögvest leültetnek és teával, illetve sörrel kínálnak bennünket, mi pedig udvarisak lévén elfogajuk a kínálást.

Közben a jóember csak beszél, beszél egyfolytában, dícséri az árut, amiből ha kell, tizet is elénk rak. Alkudnunk kötelező, a török elképed, szentségel, földre veti magát, majd végül enged és megegyezünk. Gúd prájsz.

T.N.