Helyi közélet

2013.10.22. 20:07

Októberi koszorúzás Körösszegapátiban

Körösszegapáti - Főhajtással, kegyelettel emlékeztek az októberi hősökre, akik 57 évvel ezelőtt 1956-ban a magyar nép szabadságáért küzdöttek.

Körösszegapáti - Főhajtással, kegyelettel emlékeztek az októberi hősökre, akik 57 évvel ezelőtt 1956-ban a magyar nép szabadságáért küzdöttek.

Vad Erzsébet iskolaigazgató a tanulók és tanárok előtt köszöntötte a település vezetőit, s a megjelent érdeklődőket, akiknek fontos volt az ünnepen való megjelenés.

Tarsoly Attila a település polgármestere méltatta az ünnep jelentőségét. Elmondta a megjelenteknek, hogy hiába bukott el forradalom, a magyar nép élete alapvetően megváltozott. A sok áldozat, melyet hoztak az akkori emberek, nem volt hiába való.

Az iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulói megható zenés irodalmi műsorral foglalták össze az 1956-os forradalmi eseményeket.

Később pedig a Csokonai Színház művésze Danielfy Zsolt ünnepi műsora tette még emlékezetesebbé az ünnepet.

A műsorok elhangzása után, az ünneplő közönség a községháza elé vonult, ahol elhelyezték az épület falán lévő márványtáblánál a megemlékezés koszorúját.

Vmirjáncki József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában