Szerényebb eredmények

A 2004-es esztendőben az országos szakosztályi rangsort a második helyen zárták az NYVSC-Nyírerdő tájfutói, a tavalyi évnek mégis szerényebb tervekkel vágtak neki. A 2005-ös eredménysor [.pdf – 99KB]

Ennek ellenére így is tekintélyes eredménysort tudnak letenni az asztalra.

Úgy kezdtük az elmúlt évet, hogy Makrai Éva Zalaegerszegre igazolt, tehetséges versenyzőnk, Zöldesi Andor abbahagyta a tájfutást és anyagi okok miatt ukrán légiósokat sem igazoltunk – mondta a mögöttünk hagyott esztendőről Hrenkó László szakosztályigazgató. – Mindezekkel együtt a tizenegyedik helyezést szereztük meg a pontversenyben, de nem vagyunk csalódottak, hiszen szereztünk magyar bajnoki címeket és a válogatottnak is adtunk versenyzőt.

Nézzük tételesen, hogy melyek is voltak a szakosztály kimagasló eredményei.

Hrenkó Ivett több világversenyen is elindult, ott volt a csehországi ifjúsági Európa-bajnokságon, ahol normál távon a legjobb magyar helyezést szerezte meg, míg váltóban tagja volt az előkelő ötödik helyen zárt csapatnak – folytatta Hrenkó László. – Aztán a svájci junior világbajnokságon is indulhatott, ahol ijfjúsági korúként is megállta a helyét, miként az ausztriai junior Európa Kupán is. Ugyanő a hazai bajnokságokon két-két arany és ezüst- valamint egy bronzérmet is szerzett. Kimagasló teljesítményt nyújtott még Nyüsti Szilvia és Novák Martina, ők többek között ugyancsak tagjai voltak az országos bajnoki címet szerzett korosztályos csapatunknak. Liskány Diána, Mihalkó Mónika és Cserpák Zsolt is értékes pontokkal, érmekkel segített bennünket és az én nevemhez is fűződik egy bajnoki medália.

Az éves krónikához tartozik még, hogy Hrenkó László az utánpótlás válogatott szakmai munkáját irányíthatta, a nyíregyházi fiatalokkal pedig Liskány József foglalkozott, akinek irányításával kiemelkedő teljesítményt nyújtott Mihalkó Mónika, Rebák Csaba, Iski Richárd, Iski Gergő, Liskány András, Hanyicska Martin és Zelei Zoltán. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a lelkes „öregeknek” köszönhetően a szakosztály a szenior kategóriákban is megfelelő versenyzői háttérrel rendelkezik.

 - Bodnár Tibor –