Szerenád és virág a lányoknak Álmosdon

Hagyományőrző eseményt rendeztek május éjszakáján Álmosdon
Hagyományőrző eseményt rendeztek május éjszakáján Álmosdon - © Fotó: Kovács Péter
Álmosd – A falu május 1-jei régi hagyományait elevenítették fel.

Köszöntelek Május címmel immár negyedik alkalommal rendezte meg a május éjszakához kapcsolódó májusfaállítást és a harmonikahanggal kísért éjszakai szerenádot az egyesület, amely ebben az évben először virágkoszorú készítésből versenyt is rendezett a lányoknak.

al3

Fotó: Kovács Péter

A vasárnap este megtartott zenés-táncos összejövetelen Kozma Barnánét, az egyesület elnökét kérdeztük. – A mi falunkban is hagyomány a májusfaállítás és az éjszakai szerenád. Azok a legények, akik már komolyabban udvaroltak a lánynak, cserepes virágot tettek a kiválasztott ablakába. A rendezvény részeként éjfél előtt egy órával egy harmonikás vezetésével indulnak a fiúk, férfiak szerenádot adni, májusfát tűzni, vagy éppen az ablakba virágot tenni a lányoknak. Ahol fogadják a szerenádot, tehát még „nem kelt el a lány”, ott vagy gyertyát gyújtanak az ablakban, vagy a villanyt kapcsolják fel egy pillanatra. Ebben az évben először virágkoszorúkészítő versenyt hirdettünk a lányoknak. A virág a megújulás jele a tavasz legszebb hónapjában. A zsűri döntése alapján első alkalommal Nagy Kitti virágkoszorúja volt a legszebb, a második Bádea Brigitta, míg a harmadik Fiók Dióra lett.

HBN–KZS

Címkék: , ,







hirdetés