Szerdától ingyen lehet netezni a debreceni villamosokon

Akt.:
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ingyenes WiFi szolgáltatás működik a DKV Zrt. villamosjáratain
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ingyenes WiFi szolgáltatás működik a DKV Zrt. villamosjáratain - © Fotó: Matey István
Debrecen – Mind a 29 debreceni villamoson elérhető szerda óta az ingyenes wifiszolgáltatás – jelentette be a DKV vezérigazgatója.

Ezentúl az összes debreceni villamoson ingyen csatlakozhatunk mobiltelefonnal, vagy hordozható számítógéppel a világhálóhoz, ugyanis befejeződött az ezt lehetővé tévő rendszer kiépítése és tesztelése – jelentette be a DKV vezérigazgatója és Széles Diána alpolgármester. Nagy Attila elmondta: a Smart City projekt keretében az ezzel kapcsolatos kísérletek tavaly októberben kezdődtek négy villamoson és két trolibuszon. A DKV Free Wifi jelszó nélkül érhető el, a sebesség egész gyors, 30 és 50 megabit között változik. – Terveink között szerepel, hogy jövőre az összes troli-, és valamennyi autóbuszon elindítjuk a szolgáltatást – ismertette Nagy Attila.

dkv2

Fotó: Matey István

Kérdésünkre azt is elárulta a DKV vezetője, hogy a közlekedési cég évente 4,8 millió forintot fizet azért, hogy az utasok internetezhessenek.

HBN-OCs


Békés megállapodás a Debreceni Menetrenddel

A DKV vezérigazgatója arról is beszélt, hogy megszüntetik a Debreceni Menetrend app fejlesztőjével szemben indított jogi eljárást. Per helyett tárgyalásos megállapodásra törekszenek. (Mint arról korábban beszámoltunk, a városi közlekedési cég azt kifogásolta, hogy az alkalmazás az engedélyük nélkül közli az adataikat és tiltott adatszerzés miatt fel is jelentették a szoftverfejlesztő Szincsák Tamást.)

– Olyan fejlesztéseket kell végrehajtani az alkalmazásban, hogy az az információkhoz a megfelelő csatornákon jusson hozzá. Bő egy hónapon belül létrejöhet a megegyezés – fogalmazott Nagy Attila.

Dr. Széles Diána alpolgármester hozzátette: azt kérték a DKV-től, hogy törekedjenek megállapodásra a magánfejlesztésű alkalmazással, mivel egyrészt a Debreceni Menetrend nagyon népszerű, naponta több ezren használják, másrészt az ilyen Smart City kezdeményezéseket támogatni kell – vélekedett.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés