Szerdán ismét egyetemi állásbörze

Akt.:
Szerdán ismét egyetemi állásbörze
© Fotó: Matey István
Debrecen – Az idén minden eddiginél nagyobb területen várják az érdeklődőket az egyetem főépületében.

Immár huszadik éve rendezik meg az egyetemi állásbörzét, amely az idők folyamán sokakat érdeklő rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Az április 26-án sorra kerülő rendezvényen a végzős hallgatók megismerkedhetnek az aktuális álláslehetőségekkel, de emellett szakmai gyakorlati helyekre, gyakornoki és frissdiplomás programokra, vállalati ösztöndíjakra is jelentkezhetnek. A szakemberektől lehet kérdezni pályaorientációról vagy karrierről, lehet konzultálni a megnyerő önéletrajzról és a motivációs levélről, ki lehet próbálni egy állásinterjút, de meg lehet keresni a fiatal pszichológusokat is önismerettel kapcsolatos kérdésekben.

Zsuppányi Noémi főszervező a program hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a börze nem csak a végzősöknek szól.

– A már diplomával rendelkezők vagy éppen az alsóbb éveseknek is érdemes ellátogatni a rendezvényre, hiszen ebben az évben több mint 1500 állásajánlat, plusz több száz szakmai gyakorlati hely lesz elérhető ott. A közel 100 kiállító között találunk multinacionális vállalatokat, kis- és középvállalkozásokat, munkaerő-közvetítéssel és toborzással foglalkozó cégeket, egyesületeket, illetve különböző szervezeteket. A karrier téren 12 cég 87 tanácsadója várja a látogatókat, akik próbainterjúkon, vagy éppen grafológiai elemzésen vehetnek részt. A hallgatóknak érdemes lesz majd felkeresni a Külügyi Börzét, hiszen mint tudjuk, a munkaadók szívesen vesznek fel olyan jelöltet, aki több hónapot töltött külföldön, mert az ilyen pályázók általában nyitottabbak és jobban feltalálják magukat a problémás helyzetekben – hívta fel a figyelmet a főszervező.

HBN–MSZ








hirdetés