Szerbiában tölthetnék le büntetésüket a hágai elítéltek

Belgrád kész helyet biztosítani azoknak, akiket a Hágai Nemzetközi Törvényszék (ICC) ítél el – erről Sznezana Malovics szerb igazságügyi miniszter beszélt csütörtökön, hozzátéve, hogy az elképzelés szerint az elítéltek szerb börtönökben tölthetnék le büntetésüket.

Szerbiának megvan a kapacitása, és készen áll arra, hogy átvegye azokat, akiket az ICC ítélt el, azaz országunkban tölthetnék le a büntetésüket” – mondta a miniszter egy, a törvényszék ügyében rendezett belgrádi konferencián. Mint mondta, Szerbia kész arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket a testülettel való együttműködés szorosabbá és hatékonyabbá tételére.

A nemzetközi bíróságot – amelynek Szerbia az egyik alapító tagja – 2002-ben hozták létre Hágában. A testület az egyetlen jelenleg is működő független törvényszék, amely emberiesség elleni bűnökben, népirtásban és háborús bűnökben ítélkezik. Illetékességét a világ 114 állama ismeri el.

– Független Hírügynökség –