Szerb elnökválasztás – Aleksandar Vucic nyerte meg az elnökválasztást az előzetes adatok szerint

Belgrád – A szerb kormánykoalíció jelöltje, Aleksandar Vucic kormányfő már az első körben megnyerte a vasárnap megrendezett szerbiai elnökválasztást az előzetes, nem hivatalos adatok szerint.

A központi választási bizottság közölte, hogy a szavazatok 16,84 százalékának feldolgozottsága alapján Aleksandar Vucicra a szavazópolgárok 59,89 százaléka adta a voksát. A második helyen Sasa Jankovic volt ombudsman áll 13,12 százalékkal, őt Ljubisa Preletacevic Beli, egy viccpárt jelöltje követi (8,37 százalék), míg Vuk Jeremic volt külügyminiszter a voksok 5,21 százalékát szerezte meg. A rendelkezésre álló adatok szerint a részvételi arány 51,4 százalékos volt.

Az Ipsos közvélemény-kutató cég több mint 800 szavazóhelyen végzett felmérést a szavazófülkékből kilépők megkérdezésével, és az válaszok 86,2 százalékának feldolgozását követően azt közölte, hogy a voksok 54,9 százalékát Aleksandar Vucic szerezte meg.

A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) felmérése is hasonló eredményt hozott. Valamivel 22 óra előtt tartott sajtótájékoztatóján Djordje Vukovic, a központ vezetője kijelentette: a választást Vucic nyerte meg, nem lesz második kör. Hozzátette: a voksok százalékos eloszlása némiképp változhat, de nagyobb változásra nem kell számítani.

Az elnöki tisztségért tizenegy jelölt indult. Tomislav Nikolic leköszönő államfő mandátuma május 31-én jár le, Aleksandar Vucic ezt követően veheti át tőle az elnöki posztot, addig pedig az is kiderül, hogy ki lesz az új szerb kormányfő. A feltételezések szerint Vucic olyan utódot választ magának, akit irányítani tud majd. Vucic emellett a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetéséről sem mond le, így a 250 fős parlamentben is megtartja hatalmát, ahol az SNS-nek 131 képviselője van.

– MTI-