Szépülnek és épülnek a szoboszlói parkok

Szépülnek és épülnek a szoboszlói parkok
© Fotó: magánarchívum
Hajdúszoboszló – A városban több ezer négyzetméteren parkosítanak minden évben.

Színes virágok, gyönyörű környezet és látvány fogadja Szoboszlón az ott lakókat és oda látogatókat egyaránt. A város parkosítása ősszel sem szünetel. Erről Nyéki Istvánt, a Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Nonprofit Zrt. igazgatóját kérdeztük.

park (6)Fotó: magánarchívum

– A fürdő előtt lévő Szent István parknak az egyik részletét tavaly ősszel kezdtük el és idén tavasszal fejeztük be, amit speciálisan egy tervezőiroda által erre a területre készített rendezési terv alapján csináltunk meg. Sétányokat adtunk át, utcabútorokat helyeztünk ki, füvesítés történt, illetve évelő és egynyári növényeket ültettünk el. Általában a főutak mentén és a frekventáltabb helyeken saját szakemberünk által készített kiültetési terv szerint évente kétszer ültetünk virágot. Ősszel az évelő növényeket, elsősorban az árvácskákat és a tulipánokat, tavasszal pedig az egynyári növényekre cseréljük. Színben és fajtában itt gondoljunk a legváltozatosabb virágokra, mindezeket a növények számára legmegfelelőbb helyekre elhelyezve.

Jövőre újabb felületek

– A kertészeti munkálatokban 15–20 közfoglalkoztatott dolgozik. Mivel ők is a cég alkalmazottai, ugyanúgy, mint bárki más bekapcsolódhatnak egy adott feladatba, de elsősorban parkot gondoznak. Ide értve a fák ápolása, gallyazás, utak csúszásmentesítése télen, zöld felületek előkészítése, falevelek összegyűjtése, gazmentesítés és öntözés – mondta Nyéki István.

park (2)Fotó: magánarchívum

Figyelmünket felhívta az igazgató arra, hogy milyen újdonságok várhatóak jövőre. Ilyen lesz a képviselőtestület által jóváhagyott művelődési központ melletti park rész, ami egy 6 ezer négyzetméteres, most még füves terület, amelyet átépítenek. Megújul a főterület, lesz egy sétány, és virágágyásokat alakítunk ki. Erre a parkosításra és a terület rendbe hozására a testület 30 millió forintot hagyott jóvá, de a város éves szinten 55 millió forintot költ ezeknek a területeknek a fenntartásához, mely magába foglalja a munkabéreket és a kiadásokat is – közölte Nyéki István.

– Szilágyi Zsófia –