Megszépül Zsuzsi az őszig

Akt.:
Megszépül Zsuzsi az őszig
© Fotó: Matey István
Debrecen – Folytatják a Debrecenből Hármashegyaljára járó kisvasút néhány éve megkezdett korszerűsítését.

Az ország legrégebbi kisvasútja, a Zsuzsi igazi vasúttörténeti emlék, amelynek fontos a turisztikai szerepe – fogalmazott Papp László, Debrecen polgármestere szerdán Debrecenben, a kis vonat Ruyter utcai végállomásán, ahol arról számoltak be illetékesek, hogy 7 év után folytatódik a pálya és a kocsik felújítása.

A város vezetője arra emlékeztetett, hogy a Zsuzsi első szakasza 1882-ben készült el. Akkoriban még elsősorban fát szállítottak vele a Debrecentől északkeletre, keletre található erdőkből a megyeszékhelyre, majd az I. világháború után sokan utaztak is a segítségével. Később egyre több turista váltott jegyet a szerelvényekre. 1995-ben Debrecen közgyűlése úgy döntött, hogy megszüntetik a Zsuzsit, de lelkes debreceniek összefogtak és megmentették. 2012-ben 400 millió forintból a 17 kilométere pályájából 10 kilométert, illetve egy nyitott és egy zárt vasúti kocsit rendbehoztak.

Dr. Papp László | Fotó: Matey István

A mostani terv szerint felújítják a korábban kimaradt 7 kilométeres pályarészt, helyrehoznak 2 dízel és 1 gőzmozdonyt, valamint 3 most félretolva rozsdásodó vasúti kocsit. A Ruyter utcai nagy fűtőházat renoválják, az azzal szemben található kis fűtőházat „átjárhatóvá” teszik.

Esély a visszaépítésre

Tasó László országgyűlési képviselő az erről szóló sajtótájékoztatón beszédében először arra emlékezett, hogy ő valamikor még utazott a Zsuzsi vonat megszüntetett szakaszán is. (A pálya egykor a mai 17 kilométer helyett 49 kilométer hosszú volt, mely Nyírbéltekig tartott.)

Balról jobbra: Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója, Tasó László országgyűlési képviselő és Dr. Papp László, Debrecen polgármestere | Fotó: Matey István

– Azt nem tudjuk, hogy újabb 7 év múlva ismét 49 kilométer hosszú lesz-e a vonal, de talán kétszer 7 év múlva elképzelhető, hiszen most a magyar kormány komolyan veszi a kisvasutak felújítását – vélekedett a honatya. Kifejtette: ez nemcsak turisztikai szempontból lehetne fontos, hanem be tudna segíteni a személyforgalomba is.

Költözik a végállomás?

A kormány 2017-ben úgy döntött, hogy megújítja vasútjaink nagyrészét. Akkoriban a Zsuzsi végállomását át akarták helyezni a debreceni Nagyállomásra. Azóta ezt a debreceni városvezetés átgondolta és inkább a Fényesudvarra való bekötést támogatják – derült ki Tasó László szavaiból.

– Jelezni fogjuk a kormányfőnek, hogy további forrásokra is szükség lenne a Zsuzsi vonat korszerűsítése érdekében. Be kell mutatni, hogy erre a térségben komoly igény van – tette hozzá Tasó László.

Duplázódó utasszám

– A Zsuzsi kis ékköve, gyöngyszeme Debrecennek. 2005-ben vasúttörténeti műemlékké nyilvánították – ismertette Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója. Hangsúlyozta, hogy a vonat nagyon hatékony, mert mindössze 12 főt foglalkoztatnak.

– Hosszú távon szeretnénk ha az utasok száma megduplázódna és jobban be tudnánk kapcsolni a kisvasutat Debrecen turisztikai vérkeringésébe – számolt be a tervekről a DKV vezetője.

Fotó: Matey István

Mérséklődő ringatózás

Gacsályi István, a Zsuzsi Erdei Vasút Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztató végén egy egy 1882-ben készült, szépen becsomagolt vasúti sínszeget adott ajándékba Papp László polgármesternek, Tasó László országgyűlési képviselőnek és Nagy Attilának, a DKV vezérigazgatójának.

Az október végéig tartó felújítás ideje alatt nem jár majd a Zsuzsi vonat. Mivel a síneket, azok illesztéseit is renoválják, a remények szerint azt követően nem fog majd annyira zötyögni és oldalra kilengeni a kis vonat mint eddig – válaszolta lapunk kérdésére Gacsályi István.

OCs