Szeptemberben megkezdődik a 471-es út bővítése

Szeptemberben megkezdődik a 471-es út bővítése
© Fotó: Matey István
Debrecen – Szeptemberben megkezdődik a 471-es út négysávosra bővítése Debrecen és Hajdúsámson között – hangzott el egy hétfői debreceni sajtótájékoztatón.

Tasó László (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: éveket vártak arra, hogy megkezdődhessen a bővítés, amelynek révén biztonságosabbá válik a közlekedés.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere arról beszélt, hogy a helyi közlekedésfejlesztés az elmúlt nyolc év nyertese.

Sikeres város és sikeres gazdaság elképzelhetetlen közlekedési fejlesztések nélkül”

– mondta a politikus, hozzátéve: a 471-es az egyik legforgalmasabb bekötőút, ezért fontos a beruházás.

utbovites2Papp László, Debrecen polgármestere | Fotó: Matey István

Papp László közölte: az elmúlt években több mint 500 milliárd forint érkezett a debreceni régióba, amellyel a térség a 231. helyen áll az Európai Unió régiói között.

Antal Szabolcs (Fidesz-KDNP), Hajdúsámson polgármestere elmondta, hogy naponta 11 ezer gépjármű halad az érintett útszakaszon.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. útfejlesztési vezérigazgatója közölte: 4,6 kilométernyi kétszer kétsávos főútat építenek. Elkészül három jelzőlámpás csomópont, három buszmegállópár, valamint egy buszforduló a Sámsonkert utcában. Építenek 5,9 kilométernyi szerviz- és 830 méter kerékpárutat is.

A teljes mértékben hazai forrásból megvalósuló beruházás nettó 7 és fél milliárd forintba kerül. Az építkezés várható befejezése 2020 harmadik negyedéve.

– MTI –


A beruházás műszaki tartalma:

  • 4,6 km 2×2 sávos főút fizikai elválasztással
  • 2×2 sávra bővítés Debrecen külterület és Hajdúsámson elkerülő között
  • új jelzőlámpás szabályozású csomópontok gyalogátkelőhelyekkel a Kelence, a Szikigyakor, illetve a Sámsonkert utcáknál
  • 3 buszmegálló pár az új csomópontoknál
  • buszforduló a Sámsonkert utcában
  • tervezési sebesség: 90 km/h
  • 5,9 km új szervizút és 830 m új kerékpárút