Szépkorúakat köszöntöttek Nyíracsádon

Mindenki nagyszerűen szórakozott a szépkorúakat köszöntő délutánon Nyíracsádon
Mindenki nagyszerűen szórakozott a szépkorúakat köszöntő délutánon Nyíracsádon - © Fotó: Kedves Zilahi Enikő
Nyíracsád – Szépkorúak népes serege töltötte be ismét a nyírségi település művelődési házának nagytermét.

Több százan jöttek el a hagyományos idősek napi délutánra, ahol először mazsorettcsoport szórakoztatta a közönséget, majd a helyi népdalkör csokrának, valamint Szmír Mihály szólóénekének tapsolhattak a meghívottak. Ezt követően nagy figyelemmel hallgatták az idősek dr. Nagy János polgármester köszöntőjét, aki egy történettel és egy verssel köszöntötte a vendégeket, majd a következő szavakkal zárta gondolatait: – Kívánok önöknek jó egészséget, és azt, hogy soha ne fogyjon el önök körül a szeretet, a tisztelet és a megbecsülés! Adják át unokáiknak saját életük történetét, hogy a múltból táplálkozó jelen tartalékként szolgáljon a jövő nehézségeihez és örömeihez – mondta a polgármester.

Nótázás az előadókkal

A polgármester köszöntőjét követően Kele Krisztina és Varkucs Róbert nótákkal, operettrészletekkel és örökzöld slágerekkel szórakoztatta a vendégeket, akik sokszor az előadókkal együtt énekelték a népszerű dalokat. Délután megérkezett Tasó László országgyűlési képviselő is, aki többek között a következő gondolatokkal köszöntötte az ünnepelteket: – Szívből kívánom a nyíracsádi szépkorúaknak, hogy legyenek boldogok, tudjanak örülni az életnek, és legyenek büszkék a sikereikre. Ismét jó szívvel jöttem ide, mert örömmel tapasztalom, hogy Nyíracsádon kellő figyelemmel és megbecsüléssel fordulnak minden korosztály felé. Ez azt jeleni, hogy a nyíracsádiaknak helyén van a szívük, és tudják, hogyan kell kialakítani egy közösséget, és hogy kell működtetni azt. Ez azért fontos, mert ha a közösség összetart, és látják maguk előtt az utat, akkor bizton haladhatnak tovább – fogalmazott a képviselő.

nyiracsad1Lakatos János és felesége Erzsike is remekül érezte magát | Fotó: Kedves Zilahi Enikő

A műsort és a köszöntőket követően Tóth Elek görögkatolikus parókus atya mondott asztali áldást, majd mindenki jóízűen fogyasztotta el a helyi alapanyagokból készült estebédet. A vidám hangulatban zajló délutánról senki sem távozott üres kézzel. A vendégek almát és a helyi savanyító üzemben készített lekvárt kaptak ajándékba.

– Kedves Zilahi Enikő –