Szépen teljesítenek a debreceni cselgáncsosok

Akt.:
Szépen teljesítenek a debreceni cselgáncsosok
© Fotó: magánarchívum
Debrecen – Szépen gyűlnek az érmek a korosztályos országos bajnokságokon, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola cselgáncs szakosztályának versenyzői 2 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet nyertek október eleje óta.

Tatán először a 2003-ban született dzsudokák léptek tatamira, ahol a 32kg-os Pusztai Botond jóvoltából egy ezüst került a cívisvárosba, Völgyi Gréta (56kg) és Papp Bálint (60kg) az ötödik helyen zárt. Másnap Budapesten már az U23-as mezőny mutatta meg tudását, a fővárosban egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel Cservenák Anna és Szutor Beáta, valamint a 90 kilós Görög János.

A 2004-es korosztály nemzeti bajnokságának szintén Tata adott otthont, itt a versenyszezonban eddig remeklő 33kg-os Bodnár Emese, és az 50 kg-ban induló Kondé Levente is az első helyen végzett, míg a 30 kilós Gönczi Dorina nyakába ezüstérmet akasztottak, Németi Erik (32kg), Göncz Mírtill (30kg) és Kriuchkov Iván (38kg) ötödik lett.

Az éremszerzés az elmúlt hétvégén, Cegléden a serdülő B országos bajnokságon is folytatódott, ahol a már említett Pusztai Botond ezüst-, a 40 kilós Milánik Tamás bronz­érmet szerzett, míg Balog Péter (44kg) a hetedik helyen végzett.

HBN








hirdetés