Szépen búcsúznának a közönségüktől

Balmazújváros – Utolsó hazai bajnoki mérkőzését játssza az évben a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese. A hajdúságiak a tabellán utolsó előtti Budafokot fogadják a Merkantil Bank liga 18. fordulójában vasárnap 17 órától.

Az újvárosi együttes hivatalos honlapján Laczkó János asszisztens edző mondta el a gárda milyen várakozással tekint a hétvégi találkozóra.

– Úgy gondolom, hogy csak saját magunkkal kell foglalkoznunk. Tiszteletben tartjuk a Budafokot, mint minden ellenfelet, s belőlük is tisztességesen felkészülünk. Vannak nagyon jó kvalitású játékosaik, de nekünk még egyszer mondom, magunkkal kell elsősorban foglalkozni. Fizikálisan, és taktikailag is próbálunk felkészülni az összecsapásra, egyelőre minden a tervek szerint halad, és bízom benne, hogy ez majd a mérkőzésen győzelemmel párosul – bizakodott Laczkó.

HBN