Szépbeszélők „szópárbaja”

Az egyik szépen beszélő a megmérettetésen
Az egyik szépen beszélő a megmérettetésen - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Harminckilenc diák „vívott szócsatát” Újkerti Közösségi Házban kedden a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny városi, városkörnyéki fordulóján.

A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által – kijelölt kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20–25 soros prózai, magyar 20-21. századi szöveget kellett felolvasniuk és elnyerniük az Ozsváth Sándor művelődéstörténész, beszédtanár, Bakota Árpád színművész, Hadházy Csabáné, az Újkerti Könyvtár nyugalmazott vezetőjéből álló zsűri tetszését.

Kiss Péter, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola hetedik osztályos tehetséges tanulója képviseli a várost a Kazinczy Szép Magyar Beszéd Verseny regionális fordulóján Kisújszálláson ápr. 4-6.között.

HBN








hirdetés