Szép volt, Petra, szép volt, Gergő!

Akt.:
Szép volt, Petra, szép volt, Gergő!
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Négy aranyérem, négy világcsúcs – a Debreceni Egyetem két uszonyosúszója, Senánszky Petra és Kosina Gergő mindent vitt a világbajnokságon!

Világrekorddal védte meg címét Senánszky Petra 100 méteres uszonyos gyorsúszásban a görögországi Voloszban zajló felnőtt világbajnokságon. A harmadéves biológia szakos hallgató 45.69 másodperc alatt teljesítette a távot. Férfiaknál ugyanebben a számban az építőmérnök szakon első évét most befejező Kosina Gergő ezüstérmes lett, így ő is részvételi jogot szerzett a nem olimpiai sportágak legnagyobb nemzetközi versenyére, a 2017-es Világjátékokra.

– Az első napon sikerült másodiknak célba érnem 100 méter uszonyos gyorsúszásban 41.69-el . Nagyon örülök ennek a teljesítmények hiszen a délelőtti időeredményemen sikerült javítanom, ami új világcsúcsnak számított – írta Facebook-oldalán Kosina Gergő.

Vasárnap Petra második aranyérmét is világcsúccsal nyerte: a 200 méteres uszonyos gyorsúszásban 1:41.42 perces idővel ért célba. A férfiaknál ugyanezen a távon Gergő is a világ legjobbját érte el (1:33.31 perc), így továbbra is azzal büszkélkedhet, hogy hosszú évek óta senki nem tudta legyőzni 200 méteren.

– A legjobb érzés számomra az, amikor felnézek az eredmény jelzőre, és olyan időt látok, amitől hihetetlen boldogság tölt el. Ráadásul a lelátón sok olyan ember örül velem, akik a legfontosabbak számomra. És utánam egyből Gergő is világcsúccsal nyeri a 200 méteres uszonyos gyorsat! – osztotta meg rajongóival közösségi oldalán Senánszky Petra.

A világklasszis sportolónő diadalmenete ezzel nem ért véget, hiszen 50 méter uszonyos gyorsúszásban is világcsúccsal (0:20.98 perc) győzött. Kosina Gergő hatodik lett ebben a számban a férfiak között.

Petra hétfőn a 4×100 méteres felszíni váltóban is indul, amiben szintén kijuthat a Világjátékokra. A debreceni egyetemisták a vb-t követően sem pihenhetnek sokat, hiszen néhány nappal később kezdődik az Univerisadé, az egyetemisták és főiskolások világeseménye, ugyancsak Görögországban. Senánszky Petra és Kosina Gergő azon a versenyen is képviseli Magyarországot, illetve a Debreceni Egyetemet.

– unideb.hu –


Kosina és Senánszky is világcsúccsal nyert az uszonyosúszó vb-n
Budapest – Újabb három magyar érem született a görögországi Voloszban zajló uszonyosúszó világbajnokságon. A második versenynapon Kosina Gergő és Senánszky Petra is világcsúccsal diadalmaskodott, míg Varga Krisztina ezüstérmet nyert.


A világ előtt járnak a debreceni uszonyosúszók
Debrecen – Folytatta remek szereplését Senánszky Petra és Kosina Gergő a görögországi Voloszban zajló uszonyos úszó világbajnokságon: mindkét debreceni kiválóság új világrekorddal lett világbajnok a 200 méteres uszonyos gyors úszásban.




További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés