Szép győzelemmel zárták a szezont a debreceni röpisek

Szép győzelemmel zárták a szezont a debreceni röpisek
Debrecen – Az Eötvös DSE megtörte a rossz sorozatot, legyőzte a Nyíregyházát.

Az utóbbi idők kiváló szereplését egy nem várt győzelemmel koronázta meg az Eötvös DSE NB II-es felnőtt röplabdacsapata. A DEAC és a HTE elleni játszmaveszteség nélküli diadal, majd az egri pontszerzés után azt a Nyíregyházát sikerült – szintén szettveszteség nélkül – két vállra fektetni, amelyik a bajnokság bronzérmét szerezte meg, és aki ellen eddig nem sikerült nyerni.

A debreceniek egyik kezdőjátékosa, Fehér Zsófia lázzal járó betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, ennek ellenére bátor nyitásokkal és határozott támadójátékkal kezdett az Eötvös DSE, aminek eredményeként 7:1-es állásnál már a második idejét is kikérte az ellenfél edzője, Balázs István. Ebben az időszakban minden bejött a hajdúságiaknak, a szett derekán már 12 pont különbséggel is vezettek. A nagyarányú vezetés tudatában egy-két helyzetben figyelmetlenebbekké váltak a hazaiak, a Balázs-tanítványok szép lassan felzárkóztak, de a végén a debreceniek örülhettek. A második játszmában többször is 2-3 ponttal vezettek a nyíregyháziak, de az Eötvös DSE mindig egyenlített. A végjátékban két nyitásrontás is becsúszott a hazaiaknál, de egy időkérés után rendezték a sorokat Vojth Ildiék, és izgalmas hajrá után növelték előnyüket.

A harmadik játékrészben az Eötvös DSE szerzett előnyt, amelyet végig megőrzött és ismét szoros végjátékot követően megnyerte a harmadik szettet is, amelyet a közönség vastapssal jutalmazott.

Ezzel a győzelemmel az Eötvös DSE a bajnokság során – két kivételtől eltekintve – minden ellenfelét legalább egyszer legyőzte. A két bajnoke­sélyes, az Eger és a Miskolc ellen is szoros mérkő­zéseket játszott, pontokat szerzett, a bajnokság végére szépen összeállt a csapat játéka.

HBN



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Sporthírek






hirdetés