Szép búcsúra készülnek a Loki távozói

Szép búcsúra készülnek a Loki távozói
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Több játékos is utoljára lép pályára piros-fehérben a Hódosban péntek este, mikor is a Kisvárda érkezik.

Utolsó hazai bajnokijára készül ebben az idényben a DVSC-TVP együttese. Érzelmes találkozóra van kilátás, hiszen tudható, hogy több játékos – Csáki Viktória, Hajduch Csenge, Hársfalvi Júlia, Horváth-Pásztor Bettina, Karina Jezsikava, Lajtos Nóra, és Sirián Szederke – búcsút int Debrecennek. A távozók közül a legtöbb szállal vitathatatlanul Csáki Viktória kötődik a klubhoz, a kiváló kézilabdázó két részletben összesen tíz idényt húzott le a piros-fehéreknél. A Csakesz becenévre hallgató jobbszélső játékosként már nem folytatja a legmagasabb szinten, hiszen a nyártól az NB/B-s Nyíradony gárdájához igazol. A Lokitól mégsem szakad el, a jövőben is részt vesz a klub életében.

– Összességében tíz idényt töltöttem Debrecenben, nagyon szerencsés voltam, hogy már fiatalon bedobtak a mélyvízbe – elevenítette fel az elmúlt éveket Csáki. – Egy ideje már készítem magam arra, hogy pénteken az utolsó meccsemet játszom a Lokiban, de így sem tudom, milyen érzések lesznek majd bennem a találkozó alatt. Rengeteg szép emlékem van: például a Bajnokok Ligája, a bajnoki ezüstök, a Győr itthoni, a Fradi idegenbeli legyőzése. Visszagondolva a karrieremre, nagyon gyorsan elteltek az évek, igaz, hogy folytatom a kézilabdát, de az már kicsit más lesz.

Nem szabad számolgatni

A szép hazai búcsút csakis a szabolcsiak legyőzése jelentheti, amely az első mérkőzésből kiindulva nem lesz sétagalopp.

– A búcsúzkodás helyett elsősorban a mérkőzéssel foglalkozunk, hiszen szükségünk van a győzelemre a nyolcadik hely bebiztosításához, de ha legalább hét góllal legyőznénk a Kisvárdát, az egymás elleni eredmények alapján még a hetedik helyre is lenne esélyünk. De nem szabad számolgatnunk, első lépésben húzzuk be a meccset, melyre – amennyiben türelmesen játszunk – reális esélyünk van, aztán ha jól alakulnak a dolgok, az üdvözülést elhozható hétgólos siker is meglehet. Az ősszel idegenben elég gyenge játékkal kikaptunk tőlük, már csak ezért is jó lenne visszavágni nekik. Nagyon jó a védekezésük, amelyet fel kellene törnünk. Ők is előszeretettel vezetnek gyors támadásokat a megszerzett labdákból, így arra különösen ügyelnünk kell, hogy ne ajándékozzunk nekik könnyű gólokat. Kulcsjátékosaik közé tartozik Triscsuk Krisztina és Dimitrovic Marina, ők nagyon veszélyesek, rájuk mindenképp figyelnünk kell. Magunkért és a szurkolókért is fontos lenne győzelemmel zárni az utolsó hazai meccsünket – fogadkozott Csáki.

Köszöntés

A péntek 18 órától kezdődő találkozóra (élőben a www.haon.hu-n) nagyon készülnek a piros-fehérek, győzelemmel szeretnék megköszönni a szurkolóknak az egész éves támogatást. A térdműtétje után lábadozó Anna Punyko továbbra sem léphet pályára, de Karina Jezsikava is maródi. A Loki vezetősége a Kisvárda elleni meccsen búcsúztatja el távozó játékosokat, köszönti a szezon legjobbjait, valamint az ifjúsági III. osztály Észak-keleti csoportjában bajnoki aranyérmet szerző fiatalokat. Bár ahogy fentebb olvasható, Jezsikava nincs bevethető állapotban, a klubtól búcsúzó fehérorosz válogatott játékos azért bent lesz a meccsre nevezett keretben, hogy méltóképpen elköszönhessenek tőle a szurkolók.

MSZ