Szente Vajk szereti, ha hagyják kiforrni az ötleteit

Szente Vajk szereti, ha hagyják kiforrni az ötleteit
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Három színműben is láthatjuk nyáron az egykori debreceni Peter Pan munkáját. Interjú Szente Vajk színművésszel, rendezővel.

Debreceniként nem tudom nem megkérdezni, hogy annak idején, amikor elkezdted a pályádat, miért nem a békéscsabai színház volt az „ugródeszkád”? Hiszen ott végezted a középiskolát, s evidens lehetett volna, hogy először oda szerződsz. Hogyan jött mégis a Csokonai Színház?

Szente Vajk: Igazából fel sem merült Békéscsaba, utólag visszagondolva eszembe se jutott. Azért sem, mert amikor végzősök voltunk, a debreceni Csokonai Színház hirdetett egy meghallgatást, amire elmentünk. Tekintve, hogy ezután pár héttel Debrecenben munkát ajánlottak, ezért nem is kerestem más lehetőséget, mert nagyon jó hírű színházba kerültem, s nagyon jó lehetőségeket kaptam: már az első évben Peter Pant játszhattam. Utólag is csak azt mondhatom: igen jó döntésnek bizonyult, hogy akkor oda szerződtem.

Jó élmény fűz a Csokonaiban töltött időszakhoz?

Szente Vajk: Nagyon szerettem azt a négy évet, amit ott töltöttem, pontosabban kettő plusz kettőt, mert a második két évben párhuzamosan elkezdtem a Madách Színházban is dolgozni, s akkor már nagyon sokat ingáztam Debrecen és a főváros között.

Tavaly a Meseautó című musicalt láthattuk a szabadtérin a rendezésében (képünkön Nagy Sándor és Molnár Nikolett) | Fotó: Derencsényi István Tavaly a Meseautó című musicalt láthattuk a szabadtérin a rendezésében (képünkön Nagy Sándor és Molnár Nikolett) | Fotó: Derencsényi István ©

Az, hogy 2007-ben eljöttél a Csokonai Színházból, elsősorban annak köszönhető, hogy egyre több szerepet, feladatot kaptál a Madách Színházban? Tehát döntened kellett?

Szente Vajk: Az, hogy nagyon sok dolgom lett a Madáchban, egyszerre történt azzal, hogy változás állt be a debreceni színház vezetésben, s így nem is lehetett volna más az utam. Így a kettő együtt olyan egyenletet adott ki, aminek nem is lehetett más a végeredménye. Azóta is azt gondolom, hogy eddigi pályám legfontosabb, legsorsfordítóbb történése volt, hogy elkezdtem a Madáchban játszani, majd pedig rendezni.

Hogyan jött az életedbe Kecskemét, a Katona József Színház, ahol 2014 óta szintén folyamatosan rendezel. Hogy kerültél kapcsolatba az ottani direktorral, Cseke Péterrel?

Szente Vajk: A színpadon kezdődött a kapcsolatunk Cseke Péterrel. Szirtes Tamás tanár úr annak idején kitalálta, hogy csináljuk meg a Producereket, amiben van egy nagy páros: az idősebb és a fiatalabb producer. Az idősebbet Gálvölgyi János, Haumann Péter és Szerednyey Béla játszotta, a fiatalabbat pedig Sándor Dávidot és Nagy Sándort váltva én. S hogy „szokjuk egymást” Szerednyey Bélával, hogy kialakuljon a párosunkban az a bizonyos „kémia”, tanár úr kitalálta, hogy álljak be, még a Producerek előtt, a Páratlan páros 2. című előadásba, amelynek a másik főszereplője Szerednyey mellett Cseke Péter volt. Utóbbival rengeteget beszélgettünk. Érdekelte például, amikor megírtuk a Csoportterápia forgatókönyvét. S amikor az első rendezésem ment a Madáchban, az Egyszerháromnéhanégy, meghívtam, hogy nézze meg a darabot, aminek szintén a legjobb barátja, Szerednyey Béla volt a főszereplője. Aztán látta a Tanulmány a nőkről című musicalemet is. S akkor úgy döntött, hogy a Katona József Színház új játszóhelyét, a Kamaraszínházat a Csoportterápiával nyissuk meg. Aztán végül nem ezzel, hanem egy másik rendezésemmel, a Tied a világgal nyílt meg a Kamaraszínház, s számomra óriási megtiszteltetés, ugyanakkor elismerés volt Cseke Pétertől, hogy az én egyik rendezésemmel indulhatott útjára a kecskeméti színház új játszóhelye. Azóta is töretlen a szakmai kapcsolatunk.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

Olyannyira, hogy 2016 őszén is volt ott egy bemutatód, az a bizonyos János vitéz, amelyet most a nagyerdei Szabadtéri Színpadon is lesz alkalmunk megtekinteni.

Szente Vajk: Így van, s ennek kapcsán is el szeretném mondani, hogy mindig óriási örömmel megyek Kecskemétre dolgozni, mert mindig nagy szeretettel fogadnak ott engem, s mert ámulattal nézem, ahogy Cseke Péter igazgatja a teátrumot. Maximálisan humánusan, progresszíven épít fel egy művészi szinten elfogadott színházat és társulatot, úgy, hogy egyszerre tartja nagyon erős kézben a produkciókat, s egyszerre hagy integritást, teret az alkotóknak. Ezt most a János vitéz kapcsán is megtapasztaltam, amelyben eléggé formabontó megoldással élek. Péterben azonban egyszer sem volt ez iránt kétely, hanem nagyon nyitott volt. Végig hagyta, hogy kiforrja önnönmagát a produkció.

Mielőtt azonban a János vitéz koncepciójáról részletesebben beszélnénk, idéznék Szerednyey Bélától, aki az egyik interjúban a következőt fogalmazta meg Veled kapcsolatban: „Emlékszem, a Tanulmány a nőkről olvasópróbáján mondta azt a készülő előadás kapcsán, hogy egy jelenetben egy nagy írógép lesz a díszlet, amit egy adott pillanatban majd Szulák Andrea megállít a lábával. Én ezen akkor jót mosolyogtam, hiszen tapasztalatból tudom, hogy ötletek jönnek-mennek, és a kezdeti koncepció általában rengeteget változik a próbafolyamat során – ez azonban tényleg így valósult meg.” Rendezőként mindig ennyire kiforrott tervekkel érkezel egy próbafolyamatra?

Szente Vajk: Természetesen. Ez kötelező.

Nem hiszem, hogy minden rendező így csinálja.

Szente Vajk: Persze, nem mindenki csinálja így, de mindenki tudja, hogy ez kötelező. Gondolj csak bele, ha nem találom ki, hogy mi fog történni a színpadon, a teljes kiszolgáló személyzetet hozom kellemetlen helyzetbe. Ennek az írógépnek az esetén például, ha a huszonnyolcadik próbán improvizálok egyet, hogy milyen is legyen, s közben azt egy cég már legyártotta, akkor mi van? Gyártsák le újra, mert én először rosszul mondtam? Ez csak egy példa, de a rendezés összes szegmensére igaz, hogy az előkészületek csak úgy kezdődhetnek el, ha pontosan tudjuk előre, hogy mi fog történni a színpadon. Ha a rendező, a koreográfus improvizál a próbán, az szegényes lesz, mert nincs meg hozzá a megfelelő eszköztár.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A János vitéz minden tartalmi elemét megtartva az egész történetet egy futballpályára álmodtad. Épp a darab készültekor zajló foci EB inspirált? Ez adta az ötletet?

Szente Vajk: Nem. Korábban volt meg az ötlet. Azt is nagyon szeretem Cseke Péterben, hogy amikor találkoztunk, megmondta, szeretné, ha a következő évadban a János vitézt rendezném meg. Tehát nem darabkereséssel indít, hanem mindig konkrét koncepciója van azzal kapcsolatban, hogy mit vár tőlem. S ahogy ott álltunk Péterrel, egy pillanatra bevillant a futball. Természetesen ezt követően ilyen szemmel kellett végigolvasni Petőfit, Kacsóh Pongrácot, s megnézni, hogy így „odaadja-e magát” a történet. Szerencsére ez maximálisan működött. Semmit nem kellett a tartalmi elemeken változtatni, csak épp a „filter” nem a huszárruha, hanem a futballmez. Persze rettentően izgultam, először azért, hogy a magyar válogatott jusson ki az EB-re, aztán, hogy jól szerepeljen, mert ez nagyon a kezünkre játszott a darab bemutatójakor. Hiszen pár héttel a foci EB után volt a premier, amikor még mindenki „focilázban” égett.

Egy másik rendezéseddel is jelen leszel most nyáron a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon Debrecenben. Ez a Ben Hur, amely véleményem szerint – bár ellentmondásosnak tűnhet a szófordulat – nem más, mint betanított improvizáció.

Szente Vajk: Bizonyos részei valóban betanított improvizáción alapulnak. Szemben például a Tied a világ című darabbal, amely tényleg végig erre épül. A Ben Hur bizonyos jeleneteinél úgy csinálnak a színészek, mintha improvizálnának, de természetesen azok a jelenetek is le vannak próbálva. Nem is tehetnénk máshogy, tekintve, hogy négy színész játssza a teljes történetet, s ezért a kiszolgáló személyzet is „glédában áll” hátul.

Igen, hiszen állandóan változik a díszlet, a jelmez, percenként változnak a jelenetek.

Szente Vajk: Percenként kétszer-háromszor. Mindenki óriási munkát végez ebben az előadásban, a színészek kilókat fogynak egy-egy előadás alatt. A dominóelv ugyanis itt hatványozottan működik: ha az egyik színész más tempóban mond egy mondatot, vagy kihagy egy fél szót, egy mozdulatot, a másik színész már nem ér be a következő jelenetbe. Egy olyan kottát kell lejátszaniuk itt, ahol a hibázási lehetőség a nullával egyenlő. Ezért még a beszédtempó is be van próbálva a Ben Hur esetén. Mivel a kiszolgáló személyzet is óriásit melózik, minden résztvevő nagyon élvezi az előadást, hiszen ez elől-hátul izgalmas.

Ezek szerint ezt is meg lehetne csinálni úgy, mint a Michael Frayn-darabot, az Ugyanaz hátulrólt. Megmutatni, hogy mi történik a kulisszák mögött.

Szente Vajk: Érdekes, hogy ezt említed, mert egyébként ezt a darabot is fogom a közel­jövőben rendezni. Tervezzük, hogy a Ben Hur századik előadásán a kulisszák mögött zajló történéseket is bemutatjuk, oda is fogunk árulni jegyeket.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A Ben Hur esetén az is egyértelmű volt számodra, hogy ezzel a négy (a kettős szereposztás miatt hat) színésszel szeretnéd eljátszatni?

Szente Vajk: Igen, hiszen Nagy Sándor, Szerednyey Béla, Magyar Attila és Simon Kornél az előadásaim zömében szerepel. Mi egy csapat vagyunk, s imádunk együtt dolgozni. A csapatunkhoz Trecskó Zsófia is hozzátartozik. Az ő „váltótársaként” most a Katona József Színházból Pálmai Anna csatlakozott hozzánk, s ő is tökéletesen felvette a ritmusunkat. De mindezek mellett az a legfontosabb, hogy ez egy rendkívül élvezetes, vicces előadás.

Hiszen kapunk egy történet a történetben szituációt. Mesélnél erről?

Szente Vajk: Ebben a koncepcióban egy négyfős társulat kívánja a Ben Hurt színre vinni, ahol Magyar Attila a rendezőt játssza. De aztán semmi nem megy egyszerűen, mert a színészek között kialakul egy szerelmi háromszög. Tehát a lényeg a Ben Hur-történet, de látjuk a megvalósítása nehézségeit is a kialakuló személyes konfliktusok miatt.

Egy darabban, a Primadonnákban pedig játszani is láthat nyáron a debreceni közönség. A művet Szirtes Tamás rendezte. Arra lennék kíváncsi, hogy kialakult, kész rendezőként, amikor színészként vagy jelen egy próbafolyamatban, nincs meg az a késztetésed, hogy „belerendezz” a darabba?

Szente Vajk: Azóta, amióta rendezek, mindössze három darabban játszottam, a Mary Poppinsban, a Poligamyban és a Primadonnákban. Mindhármat Szirtes Tamás rendezte. Mivel tanár úrnál minden annyira flottul megy, ilyesmi fel sem merül bennem. Ha más rendezne, biztos éreznék ilyen késztetést, vagy esetleg el sem vállalnám a munkát.

Árulj el, kérlek, valamit a Primadonnák koncepciójáról is!

Szente Vajk: Azért zseniális darab a Primadonnák, mert Ken Ludwignak, a szerzőnek két „becsípődése” van, Scherlock Holmes és Shakespeare. A két, női ruhába bújt fickó itt ezért nem más, mint két sikertelen Shakespeare-színész, és amikor némi örökség reményében megérkeznek egy családhoz, tulajdonképpen minden egyes családtaghoz mint egy-egy Shakespeare-karakterhez érkeznek meg. Mégpedig a Vízkeresztből. Ez annyira erőssé teszi a szereplőket, s annyira pontossá a viszonyokat, hogy kialakul egy drámai vonulata a történetnek. Ám ehhez kell egy rendező, aki ezt fölismeri és belerendezi a darabba. Szirtes Tamás pedig ilyen rendező, aki ezt véghez tudta vinni.

Hogy az olvasók minél teljesebb képet kapjanak rólad, el kell áruljam, hogy nem Budapesten, nem Debrecenben, és nem is Kecskeméten beszélgetünk, hanem Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban, mert most éppen itt rendezel. Sherlock Holmes A sátán kutyája című darabját viszed színre. Mindezt látva, ennyiféle produkcióddal szembesülve csak gratulálni tudok ahhoz az óriási munkabíráshoz és munkatempóhoz, amit diktálsz.

– Gyürky Katalin –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés