Jegyzet

2019.08.22. 12:27

Lionel Messi „éktársaként”

Tamás Nándor

Sokan sokféleképpen emlékeznek Debrecenben arra a csodagólra, amelyet 1–1-es állásnál az élete első NB I.-es meccsén a Ferencváros ellen szerzett Zsóri Dániel, a Loki 18 éves támadója. Aki a helyszínen szurkolt, annak biztos, hogy a másodpercnyi döbbenet utáni őrjöngés ugrik be.

Aki a tévében nézte, az talán örömében nagyot szökkenve felborította a sörét abban a pillanatban, vagy magához szorítva felemelte a csak pislogó nagymamát.

Én egy koncertre várakoztam, és a Főnix Csarnok lelátóján ámultam el a telefon képernyőjére meredve. Álomszerű bemutatkozás!

Ezt követően természetesen a sajtó felkapta a Loki tinijét, egy ország futballtársadalma ismerte meg a nagyváradi születésű csatár nevét. A hangos napok után azonban felmerült a kérdés, miként lehet egy ilyen antré okozta nyomást kezelni.

Zsóri küzdött becsülettel a pályán, amikor lehetőséget kapott a szakmai stábtól, de a további gólok a bajnokságban nem akarnak jönni egyelőre.

Persze, Zsórinak bőven van még ideje belenőni, majd akár kinőnie a magyar élvonalat. A képességei nyilvánvalóan megvannak hozzá, és Herczeg András pedagógiai érzékét ismerve, ebből a szempontból is jó kezekben van.

Bármi is történjék karrierjében a jövőben, a Fradi-verő gólt már megválasztották itthon az elmúlt idény legszebbikének, most pedig a FIFA is jelölte a leglátványosabb tíz találat közé, vagyis először nyerheti meg egy magyar játékos a Puskás Ferenc-díjat. Olyan nevek közé került Zsórié, mint Messi vagy Ibrahimovic.

Ezért – meg azért a pillanatért a Nagyerdeiben – már megérte elkezdenie focizni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában