Szemtanúk jelentkezését várják a debreceni rendőrök

Szemtanúk jelentkezését várják a debreceni rendőrök
© Fotó: police.hu
Debrecen – Egy közlekedési balesettel kapcsolatban kérik a lakosság segítségét.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy nő az általa vezetett személyautóval közlekedett június 2-án 18 óra 30 perc körül Debrecenben, a Sámsoni úton, amikor egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütött egy gyalogost – olvasható a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a baleset következtében a gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett.

ba2Fotó: police.hu

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a baleset szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –