Szemtanúk jelentkezését várják a debreceni rendőrök

Szemtanúk jelentkezését várják a debreceni rendőrök
© Illusztráció: Matey István, archív
Debrecen – A lakosság segítségét kérik egy augusztus eleji incidens ügyében.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – olvasható a police.hu-n.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság híradásából kiderül: a rendelkezésre álló adatok szerint augusztus 3-án 17 óra 40 perc körül egy ismeretlen személy gépkocsijával közlekedett Debrecenben, a Jánosi úton, a Mátyás király utca felől a Kassai utca irányába. Haladása során autójával megállt, odament egy kerékpáros férfihez, majd megütötte. A 73 éves biciklis a földre esett.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri az eset szemtanúit, illetve azokat, akik információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.