Szemét szemetelők

Szemét szemetelők
© Fotó: Matey István
Néhány napja adtunk hírt arról, hogy rendszeresen „újratermelődik” egy kisebb szeméthegy a Balmazújvárosi út közelében, a Nyugati Ipari Park egyik szervizútja mellett. A látványban többek között az egyik helyi járatú autóbusz utasai is „gyönyörködhetnek”. A hulladékot időnként elszállítják az adófizetők, vagyis a mi pénzünkön, de aztán valahogy megint összegyűlik. Orosz Csaba írása.

Egyik olvasónk ezzel kapcsolatban azt javasolta cikkünk megjelenése után a szemetet összeszedő közmunkásoknak és a zöldterületi ellenőrnek, hogy a legközelebbi elszállítás előtt alaposan nézzék át a termést, mert a hulladékban gyakran árulkodó nyomok, például címmel ellátott levelek, számlák rejtőznek, melyek a tulajdonos nyomára vezethetnek.

Az szinte biztos, hogy a forrást valahol a közelben kell keresni. Talán az is segíthetne a felkutatásban, ha megnéznék, hogy a környéken működő cégek közül melyik nem veszi igénybe a szemétszállítást, vagy melyik az, amelyik a foglalkoztatottak létszámához, a cég tevékenységéhez képest viszonylag kevés hulladékot állít elő. Szóval egy kis nyomozással, gondolkodással kézre lehetne keríteni a mindannyiunk pénzével, a környezettel és a türelmünkkel szórakozókat.

Orosz Csaba

Címkék: ,