Szellemjárta lakásról ír olvasónk Debrecenben

Akt.:
Szellemjárta lakásról ír olvasónk Debrecenben
© Illusztráció: HBN-archív
Debrecen – Csordogálnak szerkesztőségünkbe a jobbnál jobb szellemsztorik, debreceni olvasónk most egy halott munkásról ír, aki éjszakánként visszajár kísérteni a társasházba, ahol egykor dolgozott.​ Interneten keresztül is kommunikál.

“3 éve lakom ugyanabban az albérletben, és tavaly kiköltözött a felettem lakó család. A költöztetés közben az egyik munkás rosszul lett, kihívták a mentőket,de már nem tudtak segíteni, szívrohamot kapott. A barátnőmmel építészmérnöknek tanulunk és a rajzok elkészítése főleg éjszakára marad, ilyenkor mindig skypeolunk a túlélés érdekében. Az eset után pár héttel arra figyeltünk fel, hogy mintha valaki motyogna halkan, kivehetetlenül videóchat közben. Olyan mint a fehér zaj. Elneveztük Pityunak a szellemet, és az az érdekes hogy mikor elkezdi a zörgést akkor simán lehet vele beszélgetni. Két zörgés az igen, egy pedig a nem. Ezen kívül gyakran előfordul, hogy a konyhapulton hagyott poharakat tologatja, a szobában hallatszik az üvegpoharak “csikorgása” a pulton, mikor kimegyek nem ott vannak a poharak ahol hagytuk. Ezt a pohártologatást nagyon szereti, mert ha nincs kinn hagyva pohár, akkor addig zörgeti a skypeot míg ki nem rakok neki egyet. Ha mégsem teszem ki a poharat elkezd “vergődni”, pl: eldönti a cipőket, leveri a kabátokat a fogasról, és olyan is előfordult hogy “kiment” a lámpa a ház bizonyos pontján, viszont a pohár kirakása után égőcsere nélkül mintha mi sem történt volna visszajött a világítás. A felettünk lévő lakásban nem sokan maradnak hosszú ideig, max 2-3 hónap, mondván hogy nem elég jó helyen van a lakás stb. Az elmúlt évben minimum 5 ember bérelte ki az albérletet, és senki sem maradt. No vajon miért????”




Küldjön nekünk kísértetsztorikat!
Visszajár a plébános harangozni? Rejtélyes dolgok történnek az Ön településén? Van egy elhagyatott ház, amit inkább elkerülnek arrafelé? Ha nem csak olvasni szereti a túlvilági történeteket és ismer egyet-kettőt, feltétlenül ossza meg velünk!


Amennyiben történetét megosztja velünk, Ön tudomásul veszi, hogy a levelében leírtak szerzői jog védelme alatt nem állnak. A szerkesztőség a történet valóságtartalmáért felelősséget nem vállal.









hirdetés