Szellemi táplálékot hord

A szavazatok alapján Fibó Béláné lett a hónap kézbesítője
A szavazatok alapján Fibó Béláné lett a hónap kézbesítője - © Fotó: Matey István
Debrecen, Hajdúnánás – Reggel nyolckor már a bevásárlást intézi negyvenhét kilométer biciklizés után.

– Aki szeretet ad, szeretet kap vissza – ezt a mondást idézte válaszul Fibó Béláné, amikor azt kérdeztük: szerinte miért őt választották az előfizetők a hónap kézbesítőjének, és hozzátette: „Én imádom őket.” Hajdúnánási kollégánk hasonlóképp érez munkája iránt is. Korábban több mint két évtizeden át a helyi iskola konyháján sürgölődött, három éve pedig szellemi táplálékkal látja el a település lakóit. A Napló mellé pedig szívből jár egy kis beszélgetés, együttérzés.

– Meghallgatom őket, a sietség ellenére sem tudnám otthagyni azt, aki a gondjáról mesél. Aztán olyan örömmel tölt el, amikor mondják, hogy „meggyógyultam”, „sikerült” – árulja el, majd kiderül, hogy emberi hozzáállását sokan viszonozzák. „Többen behívnak kávézni. A harmadikat már vissza kell utasítanom, de akkor másnap hozzá megyek be, hogy érezze, ugyanolyan fontos.”

És valóban értékes kapcsolatok ezek, lefaragnak valamit abból a hiányból, amelyet a családja miatt érezhet özvegy munkatársunk. Csak ritkán találkozik három fiával, mivel közülük kettő külföldön, egy Esztergomban él. – Másfél havonta tudnak meglátogatni, felhívtam őket, hogy elújságoljam a jó hírt, büszkék rám, akárcsak a testvérem. Én magam alig akartam elhinni – mondja a mobiltelefonnal és ajándékcsomaggal kiegészített elismerésről, s hozzáteszi, nagyon hálás az előfizetőknek és a Bohács házaspárnak meg Sebestyénné Jucika kézbesítőtársaknak, akik segítették e munkakör minden csínja-bínja elsajátításában az adatrögzítéstől kezdve a díjbeszedésen át. Hangoztatja, nem tudja eléggé megköszönni nekik, pedig – mint megtudom – eleinte akadtak nehézségek. „Első nap még este hétkor is újságot hordtam, ma pedig reggel nyolc órakor már a bevásárlást intézem, lábamban negyvenhét kilométerrel és a hátam mögött százötven címre elvitt napilappal.”

Ezek után úgy hiszem, a tárgyi ajándék jelképes ahhoz képest, amit nap mint nap tesz kollégánk, de felbecsülhetetlen történéseket is kap jutalmul. „Előfordult, hogy összetapadt két újság, és úgy dobtam be egy postaládába. Másnap hajnali négykor a kapuban várt a ház becsületes lakója, kezében a pluszlappal.”

HBN–HABE








hirdetés