Szektorlabda: motiváló Eb-ezüst a debreceni versenyzőtől

Akt.:
Szektorlabda: motiváló Eb-ezüst a debreceni versenyzőtől
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Kovács Nándor elárulta, rengeteget profitált a kedvező sorsolásból.

Néhány hete Lakiteleken rendezték meg a szektorlabda Európa-bajnokságot, amelyen a magyar versenyzők sorra gyűjtötték a fényesebbnél fényesebb medáliákat. Az éremtermésből a debreceniek is alaposan kivették a részüket, hiszen a tizenkét érintéses műfajban Kovács Nándor a dobogó második, míg Kiss Levente a harmadik fokára állhatott. Ebben a szakágban hazánk válogatottja bizonyult a kontinens legerősebb alakulatának, az ötfős gárdából hárman (Puskás Zoltán, Puskás László, Kiss Levente) képviselték a cívisvárost.

Kifogástalan körülmények

– Nem készítették kiemelést, így rengeteg múlott a sorsoláson – árulta el a Hajdú-bihari Naplónak a második helyen záró Kovács Nándor. – Szerencsém volt, hiszen a könnyebb ágra kerültem. A csoportkört négy győzelemmel, valamint egy vereséggel abszolváltam. Az egyenes kieséses szakaszban a finálét leszámítva oda-visszavágós párharcokban dőlt el a továbbjutás kérdése. Először két lengyel versenyzőt búcsúztattam, ezt követően az elődöntőben a román színekben induló Mártonfi István várt rám. Őt az első találkozón 5–4-re múltam felül, majd a második ütközetet 7–2-re húztam be. Főleg a második diadal adott okot a bizakodásra. A döntőben a váci Szathmáry Károllyal csaptam össze. Nagyon szorosan alakult a csata, ellenfelem az utolsó percben szerzett góllal győzött le. Komoly nemzetközi rutinnal rendelkezik Szathmáry, talán ez is szerepet játszott a végeredményben. Jól sikerült a felkészülésem a kontinenstornára, bizakodva vártam a viadalt, ám ekkora sikerre még én sem számítottam.

Az igazat megvallva nem gondolnám, hogy én vagyok Európa második legerősebb játékosa. Az ezüstérem komoly motivációt jelent a folytatásra, hiszen szeretném mindenkinek bizonyítani, hogy ez nem csak egy kiugró eredmény.”

A válogatottunk Romániával mérte össze az erejét az első pozícióról döntő meccsen, amelyen magabiztosan múlta felül a magyarokkal felálló ellenlábast. A szervezők előtt le a kalappal, kitűnő feltételeket biztosítottak. A szállásra, a csarnokra, a körülményekre sem lehetett rossz szavunk, a külföldiek ugyancsak jó szájízzel távoztak Magyarországról – fogalmazott Kovács.

A diadalmenet ellenére nem lazsálhatnak a Debreceni Sport Club versenyzői, mivel a hétvégén már Vácon újabb feladat vár rájuk.

– Csapatbajnokinak ad otthont a Duna-parti település, ahol két alakulattal állunk rajthoz. Reményeim szerint mindkét gárdánk az első három között zár, de nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen a házigazda mellett az MTK is komoly játékerőt képvisel – zárta mondandóját Kovács Nándor.

HBN-BÁ


Fotó: Molnár Péter
Debrecen - Kovács Nándor szerint a cívisvárosi versenyzők reális éremeséllyel vágnak neki a kontinensviadalnak. A Debreceni Asztali-labdarúgó Club (DALC) életében fontos nap volt a múlt szombat, hiszen az együttes „beolvadt" a Debreceni Sport Clubba. Tesztelhették magukat – Szerencsére Fehér Já...








hirdetés