Székimádó alkotó tárlata nyitotta a művésztelepet

Akt.:
Drozsnyik István alkot a tavalyi művésztelepen
Drozsnyik István alkot a tavalyi művésztelepen - © Fotó: Derencsényi István
Hajdúböszörmény – Drozsnyik István miskolci képzőművész – a tavalyi Káplár Miklós-díjas – kiállításával nyílt meg az 53. Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep szombaton.

A székek elcsatangolt álmai című tárlat arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, a szerző – akinek a székek állnak érdeklődése középpontjában, ez a tárgy az ő egyik alapmotívuma – tudatalattija hogyan formálja az ülőalkalmatosságokat mintázó képeket, plasztikákat. A tárlat résztvevőit Sőrés István alpolgármester köszöntötte, az alkotásokat Novotny Tihamér művészeti író, szerkesztő méltatta.

A kiállítás július 13-ig tekinthető meg hétköznap 10 és 17 óra között, hétvégén 14 és 18 óra között a Sillye Gábor Művelődési Központban. A művésztelep zárókiállítása július 17-én lesz.


Drozsnyik István (1951-)

Abaújszántón született, Miskolcon él szabad szellemi foglalkozású képzőművészként. Mindig is imádott rajzolni, de a Nehézipari Műszaki Egyetemet végezte el, majd autodidakta módon tanult. Foglalkozik szobrászattal, grafikával, festészettel, kerámiával, objektek, performanszok, videófilmek, installációk és enviromentek készítésével, vers- és prózaírással. Avantgárd, posztmodern, expresszionista stílusban készült alkotásainak két nagy vonulata a „corpus” (kereszt) és a szék motívuma.


A HNM idei meghívott alkotói

1. Balázs István festőművész (Románia)
2. Bujdosó Mária festőművész (Hajdúböszörmény)
3. Burai István festő- és grafikusművész (Debrecen)
4. Drozsnyik István képzőművész (Miskolc)
5. Fekete Nóra képzőművész (Nyíregyháza)
6. Hozjaseva Ludmilla Szergejeva képzőművész (Oroszország)
7. Jurij Ponomarenko (Oroszország)
8. Körösi Papp Kálmán festőművész (Budapest)
9. Láng Eszter festőművész (Debrecen)
10. Lidwien Schuitemaker festőművész (Hollandia)
11. Lódi Gábor festőművész (Hollandia)
12. Magyar József festőművész (Budapest)
13. Móder Rezső képzőművész (Budapest)
14. Pálfi Gyula festőművész (Hajdúböszörmény)
15. Rácz Imre festőművész (Debrecen)
16. Renata Szyszlak festőművész (Lengyelország)
17. Vlado Bronisewsky festőművész (Szlovákia)​









hirdetés