Helyi gazdaság

2017.07.13. 12:33

Egyre több a robot, még több a munkanélküli

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Beláthatatlan következményeket is tartogat az automatizáció, a robotizáció megállíthatatlan fejlődése.

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Beláthatatlan következményeket is tartogat az automatizáció, a robotizáció megállíthatatlan fejlődése.

– A legtöbb fejlett országban azon aggódnak, hogy rövidesen egyre nehezebb lesz állást találni. Trendszerűvé vált, hogy a munkaerőpiac elárasztottsága alacsony bérű helyekkel, illetve kisebb számban viszont elképesztően magas fizetést kínáló munkakörökkel. Lassan csak ez a két véglet létezik, és e mögött az automatizáció és a globalizáció húzódik meg – mutat rá az Alapblogon Jonathan Ruane, a Massachusetts Institute of Technology kutatója Zentai Péternek adott interjújában. A téma szakértője azt mondja, a tartós alulfizetettség csapdája csak magasabb képzettség megszerzésével elkerülhető, ez a kétkezi és az agyi munkára egyaránt igaz. Ő a probléma enyhítése érdekében azt tanácsolja, hogy a politikai döntéshozók segítsék elő a fiatalok mind magasabb szintű képzését, másrészt támogassák azt a piaci versenyt, amelyben a vállalkozók elsődleges érdeke a minél jobban képzett, tanult fiatalok felszívása. Szerinte ez a záloga adott ország nemzetközi versenyben való élre törésének, korunk parancsa pedig képessé tenni magunkat az újabb és újabb kihívásokhoz való folyamatos alkalmazkodásra.

Gépi intelligencia

– Észak-Amerikában viszonylag kevés a munkanélküli, ám a diploma nélküliek jövedelme évtizedek óta stagnál. Az automatizáció, a termelés külföldre telepítése, az energiaváltás óriási számban semmisített meg tradicionális, főként fiatal férfiak, szakmunkások által betöltött munkahelyeket az autógyárakban, a bányákban, az acéliparban. Ugyanakkor egy sor amerikai városban a feltörekvő cégek a magasan képzettek komoly hiányával küzdenek. Ezért mondja velem együtt sok amerikai közgazdász, hogy a képzésbe, a tanításba kell invesztálni! – hangsúlyozta.

Mennyire vagyunk közel a mesterséges intelligencia (AI – Artificial Intelligence) uralta korszakhoz? – Ha ezen a fogalmon azt értjük, hogy okos gépek és szoftverek hálózata széles területeken veszi át az ember helyét, akkor már bekövetkezett a mesterséges intelligencia erőteljes térhódításának a nyitánya. Az AI terjeszkedése olyan nyilvánvaló gazdasági és technológiai trendekhez kapcsolódik, mint amilyen a felhő alapú számítástechnika, az internet, az üzleti- és a tőzsdei élet műveleteinek automatizálódása, a szellemi és kézzel fogható javak előállításához szükséges különböző munkafázisok messzi távolba helyezése – mondta a kutató.

A kreativitás még emberi

A közeli jövőben azonban – folytatta – az intelligens gépek továbbra is csak inkább a részfeladatokat lesznek képesek uralni. A robotok bizonyosan ellehetetlenítik a monoton, az elejétől a végéig belátható, kiszámítható, ismétlődő fázisokból összetevődő munkát végző emberek állását, munkahelyeiket. Az emberi ész kreativitását azonban egyelőre nem tudják helyettesíteni.

Szerinte az önvezető járművek megjelenése rendkívüli mértékben változtathatja meg a munkaerőpiac struktúráját, de megítélése alapján a közlekedés teljes automatizálódása, annak totális „AI ellenőrzése” alá kerülése jóval később következik be, mint ahogy azt egyesek prognosztizálják. – Mindazonáltal mégis merném javasolni Magyarországnak, hogy kezdjen ebbe a területbe befektetni, mert hosszú távon nagyon jól jövedelmezhet – tette hozzá.

HBN


Belenyúlni, de hogyan?

– Az Egyesült Államokban már tapasztaljuk, hogy míg a mesterséges intelligencia fejlesztésében meghatározó technológiai cégeknél dolgozók jövedelmei az egekbe szöknek, addig az emberek túlnyomó többségének hosszú évek óta semmit sem emelkedett a bére. Nem szólva arról, hogy az AI térnyeréséből fakadó beláthatatlanul magas jövedelmekből, az egész folyamat gazdasági hasznából alapvetően azok gazdagodnak tovább, akik megengedhették maguknak, hogy e területbe invesztáljanak. Rendkívüli veszteségek, igazságtalanságok érhetik viszont azokat (teljes gazdasági ágazatokat), akiknek munkáját a gépi intelligencia kiváltotta. Ez a jelenség próbára fogja tenni a gazdasági, a szociális és a demokrácia működtetésére hivatott intézményeket – jelentette ki Jonathan Ruane, aki szerint ugyanakkor figyelni kell arra, hogy a társadalmi stabilitást segítő beavatkozások ne veszélyeztessék az AI-befolyás növekedését, mert az mindent egybevetve jobb, élhetőbb hellyé teszi a világot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában