Szégyenletes Munkácsy

Tegnap elszállították a festményt
Tegnap elszállították a festményt - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A helyi politikusok inaktivitásukkal, választási ígéreteiket megszegve hozzájárultak ahhoz, hogy a Munkácsy-trilógiát megbontsák, elvigyék a Krisztus Pilátus előtt című festményt a városból – jelentette ki a Cívil Fórum Egyesület elnöke a Déri Múzeum előtt tartott sajtótájékoztatón.

Mint Dr. Gondola Zsolt Zoárd fogalmazott: 2012. novemberében Debrecen vezetői úgy nyilatkoztak, mindent megtesznek azért, hogy a trilógia együtt maradjon. Ehhez képest a Pákh Imrével készített friss interjúból kiderült, semmit nem csináltak az elmúlt másfél évben. A kormányzat részéről hasonló hozzáállás volt tapasztalható – vélekedett. Szerinte a történtekért a politikai felelősség elsősorban a debreceni országgyűlési képviselőket terheli. Kósa Lajos például előbb politikai tőkét kovácsolt abból, hogy itt vannak a képek, majd semmit nem tett annak érdekében, hogy ne vigyék el a festményt. Halász János kulturális államtitkár pedig úgy ment ki tárgyalni az üzletről Kanadába, hogy semmilyen felhatalmazása nem volt – állította a Civil Fórum vezetője.

HBN-OCs








hirdetés