Széchenyi István utolsó naplója a Nemzeti Múzeumban

Megérkezett a Magyar Nemzeti Múzeumba Széchenyi István utolsó naplója.

A Magyar Országos Levéltárból vitték át a legnagyobb magyar által 1860. március 3-a és április 1-je között vezetett döblingi feljegyzéseket, és november 18-ig nézhetik meg az érdeklődők a Széchenyi világai című kiállítás részeként- tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Nemzeti Múzeum.

Széchenyi István 1814. júliusától az 1848. szeptemberi összeomlásáig, majd 1859 októberétől újra naplót vezetett. A bejegyzések témájukat, műfajukat, nyelvüket, rendszerességüket tekintve igen változatosak, az ifjúkori anekdotáktól az érett férfikor önkínzó tépelődésein át a lakonikus bejegyzésekig találunk alapvetően német, de francia, angol, latin, olasz nyelvű sorokat is. 1822-től zárható, bőrkötéses kötetekben írta le gondolatait.

A naplót és egyéb iratait végrendeletében titkárára Tasner Antalra hagyta, először azzal a kikötéssel, hogy halála után égesse el, majd 1841-ben megváltoztatta döntését, és Tasner Antalra bízta a döntést, hogy mi láthat iratai közül napvilágot. A legnagyobb magyar halála után Tasner Antal a naplókból kivágta, olvashatatlanná tette a véleménye szerint Széchenyit kompromittáló részeket. Érintetlenül csak az 1848 tavaszán, nyarán és 1859-60-as években keletkezett bejegyzések maradtak, mert ezeket a rendőrség a házkutatás során elvitte és csak a Monarchia összeomlása után kerültek elő. A Tasner tulajdonában lévő köteteket fia, Béla 1865-ben a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta.

A napló november 18-ig látható az október 8-án nyílt, és 2011. március 6-ig látogatható, Széchenyi világai című kiállítás “Döbling – menedékhely és titkos sajtóközpont” című kiállításon.

További információ a Magyar Nemzeti Múzeum holnapján, a www.mnm.hu oldalon található.








hirdetés