Száztizenhét évével volt a legidősebb

Akt.:
Kane Tanaka, a 117 évet élt Chiyo Myako lánya a napokban ünnepelte 116. születésnapját
Kane Tanaka, a 117 évet élt Chiyo Myako lánya a napokban ünnepelte 116. születésnapját - © Fotó: AFP
Miskolc – Kék zónáknak nevezzük a földkerekség azon régióit, ahol az emberek a leghosszabb ideig élnek.

Élet a kék zónákban – távoli régiók és szigetek, ahol az emberek az átlagnál tovább élnek címmel tartott előadást dr. Simigné dr. habil. Fenyő Sarolta, a Miskolci és a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott egyetemi docense március 6-án a MAB-székházban.

Az emberek élénk társadalmi és spirituális életet élnek, kertészkednek.” dr. Simigné dr. habil. Fenyő Sarolta

– Bevallom, sokáig magam sem tudtam, hogy mit jelent a kék zónák kifejezés. Kaptam a fiamtól egy könyvet A gyógyító elme címmel, és abban találkoztam először ezzel a szófordulattal. Az elmúlt évek során Nyíregyházán részt vettem egy olyan nyelvészeti kutatócsoportban, amely színterminológiával foglalkozik. Tehát tulajdonképpen azzal, hogy a színek milyen szimbolikus jelentéssel bírnak. A kék zónák mögött is átvitt értelmet kerestem – kezdte az előadó. – Aztán megtudtam, hogy kék zónáknak nevezzük a földkerekség azon régióit, ahol az emberek az átlagéletkornál sokkal tovább élnek, akár 100–120 évig is, miközben tevékeny, tartalmas, aktív, kiegyensúlyozott életmódot folytatnak, általában nagy családokban, egymást támogatva, és keveset betegeskednek.

Halhatatlanok földje

„A Föld öt területe sorolható ide: Okinava Japánban, Ikária Görögországban, Szardínia szigete, Costa Ricában a Nikoya-félsziget, és egy kisváros, Loma Linda az amerikai kontinensen, Kaliforniában. Okinavában élt a Föld legidősebb asszonya, a 117 éves Chiyo Miyako. A soron következő matuzsálem Kane Tanaka jelenleg 116 éves. Amíg Tanaka nem került idősek otthonába, egészségesen táplálkozott, halféléket, nyers ételeket fogyasztott, és aktív életet élt. Úgy nyilatkozott, hogy a hosszú élet titka a család, az alvás és a remény. Okinaváról pedig azt írják, hogy nyugodt, egzotikus, vulkanikus szigetcsoport, meleg, mérsékelt övi időjárással, pálmafákkal, homokos tengerparttal. A városok villódzó fényárban úsznak, örökké zsonganak. A kedvenc étel a hirtelen sült hús és zöldségek keveréke. Az emberek élénk társadalmi és spirituális életet élnek és szívesen kertészkednek. Nagy mennyiségben fogyasztják a goya nevű keserű dinnyét, amely immunerősítő hatású. Ogimiben, egy Okinavában található, időseiről ismert kis faluban a következő felirat fogadja az utazót: Hetvenévesen még gyerek vagy, nyolcvanévesen fiatal, és ha kilencvenévesen meghallod az őseid hívását az égből, kérd meg őket, hogy várjanak, amíg be nem töltöd a százat.” – mesélte a tanárnő.

Kék tintával karikáztak

– A kék zónák kifejezést levédette a téma legfőbb kutatója, Dan Buetter amerikai újságíró, számos sikerkönyv szerzője, világutazó, pedagógus, aki terepkerékpáros teljesítményével a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült. 2005-ben jelent meg a National Geographic hírmagazinban A hosszú élet titkai című cikke, amelynek kapcsán aztán a fogalom bekerült a köztudatba. Dan Buetter keresett maga mellé a terület iránt érdeklődő munkatársakat, akiket Gianni Pes olasz egyetemi oktató és Michael Pou­lain belga kutató személyében talált meg. Mára húszéves kutatás áll mögöttük, de az eredeti céljuk csupán annyi volt, hogy kiderítsék, a nők miért élnek tovább, mint a férfiak. Tudjuk, hogy a kék színnek gyógyító hatása van, hogy a kék a béke jelképe, és segíti a kreativitást, de a kék zónák elnevezésnek ennél sokkal banálisabb az oka. A három kutató kék tintával karikázta be azokat a területeket, ahol az emberek a leghosszabb ideig élnek – magyarázta dr. Simigné dr. habil. Fenyő Sarolta egyetemi docens.

Detzky Anna


Washington - A hosszú élet az eddig véltnél kevésbé írható a géneknek számlájára - állapították meg több mint 400 millió ember családfájának elemzése alapján amerikai kutatók. Noha egyes családokban valóban halmozódik a magas kort megéltek száma, a géneknek a becsültnél lényegesen kevesebb a befo...

Illusztráció
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A hosszú élet „szakértői”, azaz a nagy öregek sok mindent említenek, mint a hosszú élet titkát. Bár a kutatók többnyire az egészséges, aktív életmódban látják a hosszú élet titkát, a száz év felett is friss matuzsálemek időnként igen furcsa szokásaiknak tulajdonít...

Debrecen - Miután találkoztunk a 103 éves debreceni Böske nénivel, aki készséggel árulta el a szépkorúság hozzávalóit, úgy döntöttünk, körbekérdezzük a járókelőket, szerintük miben rejlik a hosszú élet titka. Vágó Katalin, könyvelő Véleményem szerint a hosszú élet titka nem más, mint a mozgás, val...

Szabó György, a bükki füves­ember
Bükkszentkereszt - Az üzleti résszel már nem bajlódik, a fontos dolgokra szenteli idejét. Interjú Szabó Györggyel, a bükki füvesemberrel. Számos elismerés után idén magas rangú állami kitüntetést kapott Szabó György, a bükki füves­ember, akit invitáltak indiai egyetemre is, de nem vállalta a fela...