Százötvenezren vettek részt a Kultúrházak éjjel-nappal programjain

Akt.:
Budapest – Több mint százötvenezren vettek részt a tizenegyedik Kultúrházak éjjel-nappal sorozat programjain.

Mintegy négyezer közművelődési szakember és munkatársai, valamint 650 kulturális közfoglalkozott vett részt február 10. és 12. között a program lebonyolításában – ismertette a részleteket Závogyán Magdolna, az Emmi kultúráért felelős helyettes államtitkára a szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: megközelítőleg 700 intézmény és civil szervezet partnerként, mintegy 150 ezer fő pedig látogatóként erősítette a szakmai kezdeményezést, amely kétezer programot kínált az érdeklődőknek. A rendezvényeken több mint 1400 helyi közösség működött közre.

A helyettes államtitkár emlékeztetett: a Kultúrházak éjjel-nappal idei témája a mindennapi hagyományaink voltak. A témában megvalósult programok különösen fontosak, hiszen hagyományok újraértelmezése, az értékek felkutatása, megőrzése és ezek közvetítése kiemelt cél – mutatott rá, hozzáfűzve: a kulturális alapellátás keretében megvalósuló programok közelebb hozták a helyi lakosságot a kulturális értékekhez, a településen meglévő hagyományokhoz és azok művelőihez. “A néphagyományok megőrzése a közművelődési intézményhálózat egyik legjelentősebb, aktív résztvevői létszámot produkáló tevékenysége” – mutatott rá.

Závogyán Magdolna bejelentette, hogy a 2018-as Kultúrházak éjjel-nappal eseményt a tervek szerint február 2. és 4. között rendezik meg.

Az idei rendezvényhez kapcsolódva három témában hirdettek pályázatot. A sajtótájékoztatóval egybekötött díjátadó eseményen Závogyán Magdolna, Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke és Novák Péter, az esemény fővédnöke adta át az elismeréseket.

Az Így újítunk mi! szakmai innovációs pályázat fődíját a nyírgyulaji Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület SZAFI Tanoda Tündérkertje nyerte. Második lett a WekerleFeszt Művészeti Találkozó, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár rendezvénye, a harmadik helyezett pedig Szabó Csaba, a kecskeméti HÍRÖS AGÓRA Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. munkatársa.

A Zoom a helyre! fotópályázatra a közművelődési intézmények rendezvényein készült képekkel nevezhettek az érdeklődők. A zsűri a beérkezett 409 fotóból első díjat adott Hörömpöli Tibor Szüreti felvonuláson készült képéért, második lett Hohl Judit Hírös Hét Fesztivál című munkája, harmadik Mészáros Gábor Lúdas Matyit nézve című fotográfiája.

A szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátok közül első lett Varga Ottó Lepkévé válás című munkája, második a Bálint Ágnes Művelődési Ház Mesefesztiválra felhívó plakátja, harmadik helyezett lett Károlyi László Telefondoktor című munkája. A díjazottak elismerő okleveleket és pénzjutalmat vehettek át.

– MTI –








hirdetés