Százezrek vonulhatnak hamarosan nyugdíjba

Debrecen – A „Ratkó-gyerekek” távozása a munka világából nehezen pótolható veszteséget jelent(het).

Az elkövetkező három-négy évben mintegy egymillióan érik el a nyugdíjkorhatárt, ami azért különösen nagy probléma, mert jóval többen távoznak a munka világából, mint amennyien belépnek oda. Egy felmérés tanúsága szerint például a köztisztviselőknél ez a jelenség már évek óta megfigyelhető, ugyanakkor a tanárok vagy éppen az orvosok korfájával se lehet dicsekedni. A Naplónak nyilatkozó vállalatvezetők azt remélik, hogy a nyugdíjas-szövetkezetek elterjedése valamiféle gyógyírt jelenthet a problémára, bár az ugye valójában demográfiai eredetű. És nemcsak az a kérdés, hogy lesz-e elegendő számú adó- és járulékfizető, hanem az is, hogy a következő néhány évben mennyivel nő a nyugellátások összköltsége. Már ma is brutális pénzekről beszélhetünk, hiszen idén több mint 3 ezer milliárd forintot fordít az állam a különböző öregségi ellátásokra. Többet, mint az egészségügyre és az oktatásra együttvéve. Pedig az utóbbiak se éppen kicsi tételek az államháztartáson belül.

A témáról részletesen a szombati Naplóban olvashatnak.

HBN-PA








hirdetés