Sport

2017.02.06. 13:01

Szakmai kihívásnak tekinti Elek Gergő a megyei rangadót

Debrecen - Újabb fordulóhoz érkezett a férfi futsal NB II. Keleti csoportja. A Berettyónak fontos lenne győznie Debrecenben, hiszen közelebb kerülne az alapszakaszi dobogós helyezéshez ezáltal, ám a DEAC meg nem szeretné ezt megengedni - már csak a miheztartás végett sem.

Debrecen - Újabb fordulóhoz érkezett a férfi futsal NB II. Keleti csoportja. A Berettyónak fontos lenne győznie Debrecenben, hiszen közelebb kerülne az alapszakaszi dobogós helyezéshez ezáltal, ám a DEAC meg nem szeretné ezt megengedni - már csak a miheztartás végett sem.

A listavezető DEAC-nak a main kívül lesz még egy idegenbeli meccse Gyöngyösön, itthon a jobbik Gödöllővel, zárásként pedig idegenben, de szintén Debrecenben (a Hódosban) a helyi sportiskolásokkal. Vagyis jó futsalt játszó csapatok maradtak az alapszakasz végére, akik ellen lehet emelni a tétet, és remélhetőleg jól futsalozva gyakorolni, miközben persze - ahogy az edző is sugallja - nem a részvétel (és a szép játék) a fontos, hanem a siker, ahányszor csak lehet.

- Koppányi Szabolcs -


Férfi futsal NB II.. Keleti csoport, alapszakasz, 19. forduló

DEAC - Mezei Vill II. Berettyóújfalu

2017. feb. 6. Debrecen, DESOK 18.00

Elek Gergő edző: - Szomszédvári rangadó, a játékosok versengenek évek óta a megyei bajnokságban is, vagyis presztízscsata. Én azért tekintek kiemelten a mérkőzésre, mert futsalt játszó ellenféllel találkozunk, ezért szakmailag komoly kihívás! Arról nem is beszélve, hogy nem szoktuk legyőzni a Mezei 2-t, vagyis, ha magasabbra vágyunk itt az ideje, hogy őket lehagyjuk és inkább az első csapatuk legyőzésén törjük a fejünket! Mondhatni szintfelmérő lesz. Véleményem szerint több olyan játékosunk van, aki képes mérkőzést eldönteni, amatőr szinten ez fontos, mert kiszámíthatatlan ki milyen formában lesz ma, de most már elbírjuk azt, ha 1-2 kulcsjátékos gyengébben játszik. Azt szeretném, hogy ma NYERJÜNK! A bajnokság ezen szakaszában már nem érdekel a szép játék, csak az eredmény!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!