“Száz év múlva már nem lesz opera”

Akt.:
Interjú Sébastien Soulès francia operaénekessel
Interjú Sébastien Soulès francia operaénekessel - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A művész életében először jár Magyarországon, és elmondja, mi az, ami nem tetszik neki. Interjú Sébastien Soulès francia operaénekessel.

Száz év múlva már nem lesz opera. Ezt gondolja a sikeres francia származású bariton, hozzátéve: kár volna emiatt szomorkodni. Lesz majd más, amiről még nem is tudunk. Az emberi kreativitás végtelen – fogalmazott a debreceni Csokonai Nemzeti Színház felújított Prokofjev-operája, A tüzes angyal egyik próbája után. A művet a Miskolci Operafesztiválon mutatják be ma, június 20-án. Sébastien Soulès a férfi főszerepet alakítja.

Orlèans-ban született. Erről a városról szinte minden magyar tudja, hogy Jeanne d’Arc legnagyobb győzelmének helyszíne. Közelebb hozná számunkra egy fiatalkori személyes élményével?

Sébastien Soulès: Orléans százezres lélekszámú város, de nincs benne semmiféle zenei élet. Nincs színháza, operaháza. Nem is élek ott. Ausztriában, Svájcban, Németországban vagyok inkább, ahol dolgozom. Iskolába még ott jártam, matematikatanár lettem, követve a pedagógus szüleimet. Nem volt különleges a gyermekkorom, a családunknak nincs semmi kapcsolata a művészetekkel.

Hogyan lett mégis operaénekes?

Sébastien Soulès: Tizenöt évesen véletlenül találkoztam a klasszikus muzsikával, és halálos szerelembe estem. De édesanyám nem engedte, hogy hangszeres zenét tanuljak, mert kommunista elveket vallott, s szerinte a klasszikus zene a polgári értékrendhez tartozik, amit ő elutasított. Az a lehetőségem maradt, hogy 19 évesen beálltam egy kórusba, ahol az énektanár felfigyelt rám. Húszéves voltam, amikor elkezdtem éneklést tanulni.

Olvastam, hogy világhírű művészekkel dolgozott már együtt. A mesterei közül kit tart legjelesebbnek, kitől tanult legtöbbet?

Sébastien Soulès: A 2000-ben elhunyt osztrák bassz­-bariton, Walter Berry volt rám legnagyobb hatással, ő sokat énekelt Magyarországon a múlt század második felében. Azt hiszem, német nyelvterületen az ő szereplésével vált híressé Bartók operája, a Kékszakállú herceg vára. Emberileg is kivételes személyiség volt. Öt évig dolgoztunk együtt, tőle tanultam meg, hol a hang helye, mit jelent az éneklés kultúrája. Francia­országban ennek nincs jó iskolája. Nyilván ez az oka, hogy kevés francia énekes csinál karriert.

A kritikák elismerően írnak az ön karakteres színészi képességeiről. Átéléssel alakítja a szerepeket, vagy eljátssza azokat?

Sébastien Soulès: A színpadon ez a legfontosabb kérdés. Az előadáson én az az ember vagyok, akit alakítok. Ha a partnerem, például most A tüzes angyalban arról énekel, hogy bántalmazták, akkor átérzem a helyzetét, elsápadok a szörnyűségtől, amit elkövettek vele. Kicsit skizofrén a helyzet: rá tudok nyomni a Sebastién gombra, vagy a Vojczek, a Figaró, a Don Giovanni gombokra. Mintha egy fal lenne, s hol az egyik, hol a másik oldalon állok. De ezen soha nem dolgoztam, ilyen vagyok. Vannak, akik csak a hangi feladatokra koncentrálnak. Ez azonnal érződik, és a közönség is tudja.

Hogyan találták meg önt Reupre­cht szerepére? Énekelte már valahol?

Sébastien Soulès: A bécsi menedzserem jó ismerőse az operafesztivál igazgatójának, Kesselyák Gergelynek. Ezen a vonalon érkezett a felkérés. Nem játszottam még Reuprechtet, most tanultam meg.

Amikor beszélgetünk, negyedik napja van Magyarországon, ahol életében először jár. Milyen benyomása alakult ki a próbák során a munkamódszerről, a művészi színvonalról, s az utcán járva az emberekről?

Sébastien Soulès: Nagyon tetszik a hangulat, az emberek temperamentuma. Kár, hogy az utcán túl sok minden ismerős, mert nemzetközi, és alig találni tipikus magyar éttermet. A próbafolyamat ugyanolyan mint Bécsben, a munka hatékony, a művészi színvonal kiemelkedő, csodálatos a partnerem, Bátori Éva, és a karmester, Medveczky Ádám.

Hogyan viseli a munkával járó életet, mindig máshol, új arcok között lenni?

Sébastien Soulès: Borzasz­tónak találom, de nincs választás, ezért a jövőben csökkentem a fellépéseim számát. Egy ilyen felújítás az egyhetes próbaidőszakkal nagyon jó. De az új produkciók esetében hosszú a fo­lyamat, és ott van a rendezői diktatúra: menj balra, vagy inkább jobbra, kicsit gyorsabban stb. Szinte minden énekes panaszkodik, hogy a 7–8 hetes próbák túl hosszúak és kevéssé hatékonyak.

Ha fiatalokkal szeretné megkedveltetni az operát, kit ajánlana, melyik szerzővel kezdjék?

Sébastien Soulès: Mozart. Minden alkalommal, amikor ismerősöket operába vittem, belelkesedtek tőle. Sajnálom, hogy a bevásárlóközpont éttermében – ahol tegnap ebédeltem – az a dum-dum-zene szólt, amit minden más helyen is hallani. Miért kell Magyarországon az amerikai house-t nyomni? Nekünk annyi szép zenénk van, a klasszikuson kívül ott a dzsessz és a népzene is. Kollektív felelősségünk, hogy az utóbbiak kiszorulnak.

Fölvállalja máshogy is ennek az ügynek a képviseletét, vagy csak interjúkban mondja el?

Sébastien Soulès: Énekesként nincs lehetőség arra, hogy sok mással foglalkozzunk, ez a politikusok felelőssége, csakhogy őket egyáltalán nem érdekli.

– Szabó Katalin –

 








hirdetés