Szarajevóba megy Lőrincz Nándor és Nagy Bálint kisfilmje

Akt.:
Szarajevóba megy Lőrincz Nándor és Nagy Bálint kisfilmje
Budapest, 2012. július 4., szerda (MTI) – A pénteken kezdődő 18. szarajevói nemzetközi filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába kapott meghívást Lőrincz Nándor és Nagy Bálint kisjátékfilmje, a 180/100, amelyet 2011 őszén forgattak Budapesten.

A 25 perces kisfilm főszereplője Roli, aki 24 órás vérnyomásmérő-készüléket kap. A nap során higgadtnak kellene maradnia, de barátnője szakít vele, amit nem akar elfogadni – ismertették az alkotók a történetet az MTI-vel.

Lőrincz Nándor elmondta, hogy a filmet tavaly ősszel forgatták abból a másfélmillió forintból, amelyet a XV. kerületi Csokonai Művelődési Ház forgatókönyvírói pályázatán nyertek el; az alkotás így az intézmény és a Cinemart Kft. koprodukciójában készült.

Mint megjegyezte, összeszokott párost alkotnak Nagy Bálinttal, akihez régi barátság is fűzi. Készítettek már közös színdarabokat, megalkották az Egyéjszakás és a Csak segélyhívás című kisfilmet, valamint a Gimi című websorozatot. “Egy nyelvet beszélünk, nem is beszélhetünk kettőnk között munkamegosztásról” – fogalmazott az alkotás folyamatáról Lőrincz Nándor.

Megfogalmazása szerint a 180/100 személyes élményekre épül, hiszen neki is kellett egyszer egy ilyen vérnyomásmérő készüléket hordania. “Elég intenzív, abszurd élmény volt. Paradoxon, hogy azt vizsgálják, mi a baj a vérnyomásoddal, ezért rád raknak egy roppant idegesítő eszközt, ami húszpercenként, a legrosszabb pillanatokban kezd el mérni” – idézte fel a filmötlet születését. Nagy Bálinttal ezt ideálisnak gondolták a kihagyásos dramaturgiára, hiszen úgy tudják általa elmesélni egy nap történetét, hogy nem kell hozzá egy nagyjátékfilmnyi hossz.

Az író-rendező hozzátette: természetesen a filmben több személyes elem van, hangsúlyos szerepet kap például a szerelem, illetve a barátság. “Valószínűleg az az eddigi legintimebb filmünk” – jegyezte meg.

A film a Dunakorzón forgott, amit a rendező azzal indokolt, hogy szerették volna vizuálisan is erős közegbe helyezni a filmet, a víz, a part és a hajó szerepeltetése pedig számos asszociációra sarkallhatja a nézőt. “Budapest-függők vagyunk mindketten. Nem a képeslapokról ismert várost akartuk bemutatni, hanem azt, hogy még ezen a helyen is lehet zokogni, szenvedni vagy akár hányni” – mutatott rá a rendező.

A film főszereplője Kovács Lehel, a barátnőjét Téby Zita alakítja, a barátokat Molnár Gusztáv és Tzafetás Benjámin.

Lőrincz Nándor arról is beszélt, hogy nem számítottak fesztiválszereplésre, ezért nagyon örültek a meghívásnak. A 180/100 tíz rövidfilmmel versenyez, a magyar alkotást július 13-án vetítik a szerzők jelenlétében.

A július 14-ig tartó szarajevói filmes seregszemle dokumentumfilmes szekciójában Forgács Péter Német egység a Balatonnál című alkotása képviseli Magyarországot. A nagyjátékfilmes mezőnyben nincs magyar film, viszont Mundruczó Kornél rendező lesz a zsűri elnöke. A fesztivál vendége lesz Tarr Béla filmrendező is, aki a Magyarország 2011 című alkotás producereként látogat el Szarajevóba. A mustra közönsége július 8-án tekintheti meg a 11 magyar rendező által készített szkeccsfilmet.

MTI