Számot adnak a bennük levő reménységről

Számot adnak a bennük levő reménységről
Nem kérnek állami támogatást és az egy százalékot sem kérik a személyi jövedelemadóból a keresztyén testvérgyülekezetek.

Ha olyan kis egyházzal kívánunk megismerkedni, amely függetlenségre tudott szert tenni még a politikai diktatúrák idején is, nem kell messzire mennünk, csak az unitáriusok Hatvan utcai imaházáig, ahol 1961 óta hirdeti Isten igéjét a Debreceni Keresztyén Testvérgyülekezet.

E testvéreknek sem volt mindig felhőtlen az életük. 1927-ben például üldözést kellett elszenvedniük: összejöveteleiket betiltották, pénzbüntetésre és börtönre ítélték őket, közölte 1927. április 26-án a Debreczeni Újság. Akkoriban egy város széli házban jártak össze imádkozni, tudtam meg Apostol Imre igehirdetőtől, a közösséget vezető nyugdíjas gyógyszerésztől, aki azóta, hogy 1967-ben átvette a diplomáját és gyógyszerészként Debrecenbe helyezték, ebbe a gyülekezetbe jár. Találkozásunk alkalmával elmondta: eleinte, amikor még voltak tapasztaltabb, idősebb testvérek, csak ritkán hirdette az igét, később azonban, ahogy az idősek meghaltak vagy elköltöztek, egyre inkább rámaradt a szolgálat. Vezetőt egyébként csak a külső szükség kíván a gyülekezetnek, ők maguk kezdettől azt akarják kifejezni, hogy egyedül Krisztushoz tartoznak, és nem emberi szervezetet vagy felekezetet szándékoznak létrehozni.

A keresztyén testvéreknek kétféle összejövetelük van: az egyik igehirdetés, amelybe bárki bekapcsolódhat, a másik a gyülekezethez tartozók zártkörű rendezvénye, amelyen csak azok az „újonnan született” emberek vesznek részt, akik nyíltan tudnak egymással beszélgetni. Ahogy az igehirdető fogalmazott: „egyház vagyunk a jelenlegi törvények szerint, de a társadalmi élettel mi – szűken – csak annyit foglalkozunk, amennyi az Igében van. Azt kötjük mindenkinek a szívére, hogy úgy forgolódjon a családjában, a munkahelyén, az utcán és bárhol, mint aki méltó Isten gyermekéhez: szeretettel, megértéssel, türelemmel, jó szándékkal, segítőkészséggel.

A keresztyén testvérgyülekezeteknek nincsenek iskoláik, kórházaik, otthonaik, egyetlen intézményesült szervezetük az Evangéliumi Kiadó. Ennek megfelelően nem is kérik a személyi jövedelemadó egy százalékát, és az államtól se kérnek támogatást.

„A testvérek szoktak adni, de mi soha nem perselyezünk. Igaz, hogy nincsenek is nagy kiadásaink. Az a pénz, amit adnak, és ami teljesen titkos – úgy, ahogy a Biblia mondja: »ne tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal«  –  mindig bőségesen elég a kiadásainkra” – mondta el Apostol Imre. 

Karizmatikus beállítottság nélkül 

Apostol Imre nem tagja a Debreceni Pásztorkörnek, holott közvetve – a  keresztyén testvérgyülekezetek országos képviseletén keresztül – hozzájuk is eljutott a meghívás, tudtam meg tőle. Nem törekedtek azonban a kapcsolat felvételére, mert, ahogy mondta, alig ismerik őket, azok pedig, akiket ismernek, karizmatikus beállítottságúak: „nyelveken szólnak”, gyógyítanak és olyan a zenéjük, ami a számukra furcsa.

„Nem kárhoztatjuk mi ezért őket, hiszen mindenkit Krisztus ítél meg, de mi nem tudnánk úgy munkálkodni, ahogyan ők. Bennünk az van, ami a Bibliában, hogy »nem kiált, nem lármáz, az utcán nem hallatja szavát, de a megtört nádat nem töri el, a pislogó gyertyalángot nem oltja ki«. Mi csendesebbek vagyunk, nem megyünk ki az utcára. A Jézus-fesztiválokat is túl hangosnak tartjuk, olyannak, mintha kicsit beleillene ebbe a világi szellembe, amely azt mondja, hogy »itt van és vegye meg, mert micsoda nagyszerű, amit mi kínálunk!« Ezzel mi nem tudunk közösséget vállalni.

G.I.

 








hirdetés