Számos állattartó könnyebben pályázhat

Debrecen – A termelői csoportokra és szervezetekre vonatkozó jogosultsági feltételek változtak.

Módosította a miniszterelnökség az állattartó telepek korszerűsítésére korábban kiírt pályázatokat.

Egyszerűbb lett

Egyszerűbbé vált, hogy a termelői csoportok és a termelői szervezetek a felhívásokban teljesítsék a jogosultsági feltételeket, miután a miniszterelnökség a könnyítésekről megállapodott az Európai Bizottsággal. A termelői csoportok és termelői szervezetek esetén a mezőgazdasági árbevételre vonatkozó feltételt a tagok összeszámított árbevételével kell elérni, míg a 6 ezer euró standard termelési érték elérését a tagok legalább felének kell teljesítenie. A tárca további módosításként az üzemen belüli anyagmozgatásra, illetve a vagyonvédelem gépeire maximálisan igényelhető támogatási összeget 10 millió forintra, a termény-, illetve takarmánytárolók kialakítására igényelhető forrást pedig 50 millió forintra növelte.

Magasabban a plafon

Könnyítést jelenthet az is, hogy a pályázóknak nem szükséges elvi vízjogi engedélyt benyújtaniuk a támogatási kérelmeik mellékleteként. A juh- és kecsketartó telepek korszerűsítését támogató felhívásban az elérhető maximális támogatási összeg egyéni projekteknél 50 millió forintra, kollektívaknál 100 millió forintra emelkedett. A szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című pályázatban pedig a miniszterelnökség lehetőséget ad önjáró-silózó, szecskázó és kaszáló gépek beszerzésére, nettó 50 millió forintos támogatási határig.

HBN








hirdetés