Szalai Ádám elismerte, hogy a Hannoverrel tárgyal

Akt.:
Szalai Ádám
Szalai Ádám - © Fotó: AFP / Attila Kisbenedek
Budapest/Sinsheim – Valósnak bizonyultak azok a német sajtóértesülések, amelyek szerint a magyar labdarúgó-válogatott és a Bundesligában sereghajtó Hoffenheim támadója, Szalai Ádám tárgyalásokat folytat az átigazolásáról a Hannover csapatával.

Szalai a jelenlegi szezonban eddig rendkívül kevés lehetőséget kapott, többször előfordult, hogy csereként sem léphetett pályára, sőt néhányszor a meccskeretből is kihagyták. A Bild és Kicker című német lapok a közelmúltban a téli klubváltásáról cikkeztek, és azt írták, hogy a Hannover mellett az Aston Villa és Queen`s Park Rangers, a Makkabi Tel-Aviv és a Panathinaikosz, sőt a Ferencváros is érdeklődik iránta.

“A Hannoveren kívül egyetlen csapattal sem tárgyaltam a médiában elterjedt csodálatos hírekkel ellentétben! A következő napok eldöntik, hogyan alakul a sorsom!” – írta hivatalos Facebook-oldalán közzétett újévi üzenetében a csatár.

A Bild információja szerint egyébként a játékos megegyezett a Hannoverrel, és már csak a szerződés aláírása van hátra. Ezt Martin Bader ügyvezető igazgató is megerősítette a lapnak.

A közelmúltban edzőváltáson átesett Hannover jelenleg a 17., a Hoffenheim pedig a 18. helyen áll a német élvonal tabelláján.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés