Szaktárcák előtt az ózdi kultúrgyár

Az ózdi kultúrgyár látványtervei már elkészültek
Az ózdi kultúrgyár látványtervei már elkészültek
Ózd – Akár kiemelt nemzeti projekt is lehet a MANDA ózdi része.

Folyamatos háttéregyeztetések zajlanak az MANDA-projekt ózdi része kapcsán. Mint arról már többször is beszámoltunk, az észak-borsodi városban valósulhat meg az a dokumentációs és logisztikai központ, amely az ország számos pontján található – a közgyűjtemények által őrzött és kezelt – műkincset, kulturális értéket digitális formában tárja majd a nagyközönség elé. A rendkívül összetett projekt komoly mértékben érinti Ózdot, hiszen a központ a tervek szerint 700 kvalifikált informatikában és bölcsészettudományban járatos szakembernek nyújthat majd megélhetést a jövőben.

Régi értékek megmentése

Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy az ózdi vasgyár területén olyan épületeket újíthatnak föl, amelyek műemlékvédelem alatt állnak. Emellett a Városi Múzeumot, és a kistérség kulturális központjának számító Olvasót is bevonják a munkába. Tavaly decemberben írták alá azt az együttműködési megállapodást, amely az ózdi önkormányzat és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum közötti kapcsolatot még szorosabbá fűzi. Onnantól kezdve mindkét fél napi szinten foglalkozik a kultúrgyár megvalósításával, sőt most már a szaktárcák is egyeztetnek a jövőbeni beruházásról.

Riz Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke, Ózd országgyűlési-képviselője érdeklődésünkre elmondta: az érintett szaktárcák előtt van az írásos anyag, amit ha elfogadnak, akkor kiemelt nemzeti projektként kezelnek majd. Riz Gábor hozzátette: a város számára rendkívül fontos, hogy megvalósuljon a kultúrgyár, hiszen kreatív munkaerő, szellemi potenciál érkezhet Ózdra. Erre pedig az elmúlt évtizedekben csak elvétve volt példa, inkább az értelmiség elvándorlásáról szóltak a hírek.

Mintaprogram

– A Nemzeti Kulturális Közfoglalkoztatási program keretében elindul Borsodban egy 160 főt foglalkoztató digitalizációs folyamat. Ez azt jelenti, hogy közép és felsőfokú végzettséggel rendelkező álláskeresők számára a kulturális terület egyedülálló lehetőséget kínál – ezt már Fórizs Zoltán, projektvezető tette hozzá. – Fontos szempont a mozgáskorlátozott emberek bevonása, mert a digitalizációs munka számukra abszolút testhez álló feladatkör. A központi költségvetésből, a közfoglalkoztatás finanszírozására elkülönített 132 milliárdos forrásalapból történik az anyagi finanszírozás. Ennek az előkészítése folyik jelenleg is. Az elkészült digitális, kulturális értékek bekerülnek egy olyan központi adatbázisba, amelyet többféleképpen meg lehet nézni. Az egyik ilyen a kulturális gps, amely okos telefonokon már most is ingyenesen letölthető program. Hat helyszínen, Ózdon, Mezőkövesden, Hollóházán, Sárospatakon, Szerencsen és Miskolcon kezdődik meg a munka. A projekt előkészítését a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatásért felelős főosztálya és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEM) kultúráért felelős államtitkársága készíti elő. Az országos viszonylatban több mint 6000 főt foglalkoztató programot a kultúráért felelős államtitkárság fogja vezetni, a digitalizációs tevékenységet pedig a településeken a Magyar Művelődési Intézet fogja koordinálni. A digitális adatok kezeléséért a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) lesz a felelős a későbbiekben.

ÉM-ME