Szakszervezetek: a Tesco dolgozói jövő szombaton demonstrálnak Budapesten

Szakszervezetek: a Tesco dolgozói jövő szombaton demonstrálnak Budapesten
© Fotó: Matey István
Budapest – A Tesco dolgozóinak demonstrációját jövő szombaton 12 órától tartják Budapesten, a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden Budapesten a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen tartott sajtótájékoztatón.

Közölte: a demonstráción a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12 500 ember) a korábban bejelentett bruttó 4 ezer forintos béremelésnél nagyobb mértékben emelje a bérét. Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját – mondta.

Sáling József rámutatott, hogy a bértorlódás a cégnél 5000 munkavállalót érint, akiknek a fizetése meghaladja a szakmunkás garantált minimálbért. A Tesco ugyanis esetükben átlagosan 2,3 százalékos béremelésre tett javaslatot, ami a szakszervezeti vezető szerint elfogadhatatlan.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke közölte: már több mint 8000 dolgozó támogatta aláírásával a demonstrációt. A Tesco összesen 16 500 munkavállalót foglalkoztat.

Sáling József megjegyezte: a demonstráción a résztvevők száma nagyban függ a cég jövő szombatra vonatkozó munkabeosztásától is, a szakszervezetek 500-1000 résztvevőre számítanak.

A KASZ elnöke elmondta, a demonstrációtól azt várják, hogy a bérhelyzetet a vállalat átgondolja, és ősztől már érdemi bértárgyalásokra kerül sor. Az eddigi tárgyalásokon az érdekképviselet csupán szakértőkkel egyeztethetett, akiknek ráadásul döntési felhatalmazásuk sem volt – jegyezte meg.

Bubenkó Csaba a KASZ és a KDFSZ összefogását történelmi pillanatként értékelte, megfogalmazása szerint az elmúlt 25 évben nem volt példa arra, hogy a kereskedelmi ágazatban a két szakszervezet együtt képviselte volna a munkavállalókat.

Buday Pálné, a KASZ alelnöke azt kérte a vásárlóktól, hogy jövő héten szombaton a demonstráció alatt legyenek szolidárisak a Tesco munkavállalóival.

Sáling József jelezte, amennyiben a demonstráció nem hozza meg a kívánt eredményt, akkor sztrájkolni is készek.

A KASZ a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállalók közül mintegy 15 ezer munkavállaló, a KDFSZ a Tesco munkavállalói közül pedig közel 1000 dolgozó érdekeit képviseli.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés