Szakmájuk kiválóságai a debreceni diákok

Akt.:
(Balról) Kiss Levente László, Kálucz Miklós, Kiss Mira Barbara, Dankai Ádám és Huszti Csaba
(Balról) Kiss Levente László, Kálucz Miklós, Kiss Mira Barbara, Dankai Ádám és Huszti Csaba - © Fotó: Kiss Annamarie
Debrecen – Ismerjük meg az országos versenyek dobogós DSZC-s diákjait!

Nagy László, a Brassai tanulója nyerte az autótechnikusok versenyét. Neki egy kevésbé jól sikerült megmérettetés adott lendületet, hogy benevezzen egy országos versenybe, ahol csapatban középdöntőig jutottak; végül a SkillsHungary következett. – Először tartottam tőle, mert a felhívás angol nyelvű volt, és nem éreztem elég biztosnak a nyelvtudásomat, de Bujdosó Sándor tanár úr buzdított, így mégis regisztráltam – idézte fel. Az első, online forduló eredményére meglepetésszerűen, egy szakmai magazinban bukkantak rá diáktársaival március elején. Egyhetes komoly elméleti és gyakorlati felkészülés következett: autót szerelt, részegységeket, rendszereket vizsgált, méréseket végzett. A két napon át tartó döntőt nagyon összetettnek találta, az sok erőt kivett belőle.

Nagy László | Fotó: Kiss Annamarie

– A gyakorlati feladatok elég nehéznek bizonyultak, úgy is találták ki, hogy ne lehessen őket időre teljesíteni – árulta el Nagy László. Most az augusztusi világbajnokságra, a kazanyi WorldSkillsre készül gőz­erővel.

Lehet túl sok pontja valakinek?

Lehet. Hegedűs Péter, a Debreceni Szakképzési Centrum Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumának tanulója az informatikai rendszerszerelők első helyezettje. Azért indult a megmérettetésen, mert szeretett volna többet tanulni a szakmáról, ezért egy tanára azt javasolta, versenyezzen. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen kívül a SkillsHungary döntőjébe is bejutott, de mivel ezek egy napon voltak, választania kellett. Az OSZTV-t választotta, mert mint mondta, az EuroSkillsen bizonyára elindul majd az egyetemi évek alatt.

Hegedűs Péter | Fotó: Kiss Annamarie

A Debreceni Egyetem programtervező szakára készül, és szerényen, de magabiztosan nyilatkozta, hogy bizonyára be is fog jutni. Tulajdonképpen annyi pluszpontja van, hogy számlálatlanul hevernek a papírjain, már tavaly, az ágazati szakmai versenyen megszerzett annyit, amennyit csak be lehet számítani.

A szépség rajongója

Bundi Sándor asztalosszakmában győzött. A DSZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolájába (régi nevén Povolny) jár, és ötéves kora óta asztalos szeretett volna lenni, azóta bűvöli el a fa illata, szépsége, egyedisége.

Bundi Sándor | Fotó: Kiss Annamarie

A versenyre régóta készült, és sok segítséget kapott az intézmény gyakorlati oktatóitól; de nem csak az iskolában, otthon, egyedül is dolgozott a sikerért. A versenyfeladat egy tömörfa támlás szék készítése volt; mindent saját kézzel, teljesen egyedül. Az első díjas remekmű most az iskolában csodálható meg. A győzelem pedig nemcsak dicsőséggel, de lehetőségekkel is járt. Új mentor fogja megismertetni vele a mesterség csínját-bínját, méghozzá gyönyörű vidéken: hamarosan a Mátrában kezdi a felkészülést egy világversenyre.

Nem marad abba a tanulás

Huszti Csaba, a hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő kategória harmadik helyezettje, szintén povolnys, a technikusképzés diákja. Kicsi korától kezdve barkácsol, szerel, javít, az alkotás öröme motiválja, azt mondja, semmihez sem hasonlítható, ha valami a keze munkája nyomán működik újra. Helyezése álláshoz is juttatta, elkezdődött felnőtt élete. – Kicsit megsűrűsödtek a dolgok, sztár lettem, de nem bánom, sőt. Szeretném folytatni a karrierem fejlesztését, egy rokon szakmába is betekintenék – s elmondta, visszaül az iskolapadba, esti tagozaton, munka mellett villanyszerelést fog tanulni.

Kiss Mira Barbara harmadik helyen végzett bőrdíszműves szakmában. A DSZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolájában tanul harmadik éve. Bölcsen úgy gondolja, jó, ha a hobbija a szakmája. – A tanáraim szerint van hozzá tehetségem, és meglepetést szereztek azzal, hogy beneveztek a versenyre – kacagta el magát. Hevesi Tibornak, a felkészítő tanárának külön is hálával tartozik, mert nagyon sokat foglalkozott vele. A diáklány nagyon büszke a helyezésére, és arra is, hogy egyetlen hölgyként áll a dobogós férfiúk között.

Mindent legyőzni

Kiss Levente László a DSZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója, a villanyszerelők harmadik helyét szerezte meg. Tavaly nézőként volt jelen a döntőn, s akkor elhatározta, a korlát túloldalára fog kerülni: egy ilyen színvonalas rendezvényen akarja bizonyítani tudását. Az írásbeli fordulóban 93 százalékos eredményt ért el. Nyolcadmagával jutott az országos döntőbe, ahol kétnapos szerelés várta. – Nagyon fárasztó volt, és talán a stressztől, de végig fejfájással küzdöttem. Megpróbáltam kizárni, mert tudtam, mindenáron jól kell teljesítenem! – foglalta össze.

Gyarapítják a hírnevet

Dankai Ádám második, Kálucz Miklós pedig harmadik helyezett lett az informatikai rendszerszerelő kategóriában. Mindketten a Mechwart tanulói, sőt osztálytársak. Láthatóan jó barátságban vannak, egymás mondatait egészítették ki.

– Ádám írt rám, hogy továbbjutottam, és elküldte a táblázatot az eredményekkel; de én azt gondoltam, ő szerkesztett be a névsorba – emlékezett vissza nevetve Miklós. Mint mondták, a továbbiakban sem számított rá egyikük sem, hogy ilyen jó eredményt érnek majd el. Egymást segítették a felkészülés alatt, és sosem gondoltak konkurenciaként egyik mechwartos versenyzőre sem. Elmesélték, hogy egész kis közösség készült az iskolából a középdöntőre: családiasan, egy teremben, egy felkészítőprogrammal dolgoztak, gondosan beosztva, hogy ki, mikor, mit csinál. Ez pedig sikeresnek bizonyult, hiszen a dobogó mindhárom fokán a Mechwart tanulói álltak. Összenőtt a csapat, a jó hangulat megmaradt a verseny végéig.

Most már mindketten az egyetemre készülnek, és örömmel gondolnak arra, hogy ők is az iskola hírnevét öregbítik majd.

PtkI


Debrecen - A Debreceni Szakképzési Centrum hét tanulója ért el országos szakmai versenyeken dobogós helyezést, őket mutatta be keddi sajtótájékoztatóján az intézmény. Tirpák Zsolt kancellár kiemelte, ezek a fiatalok a város gazdasági fejlődésének szempontjából kulcsfontosságú ágazatokban értek e...