Szakmailag sokat fejlődött a Baba Jaga

Komádi – Ismét részt vett egy országos találkozón a komádi ifjúsági és felnőtt énekkar.

2006 óta rendezik meg az Énekel az ország elnevezésű programot a Művészetek Palotájában, ahol szerte magyarországról lépnek fel énekkarok és énekesek. A komádi Baba Jaga Művészeti Egyesület ifjúsági és felnőtt énekkarai 2007-től csatlakoztak a rendezvényhez és azóta is minden évben szorgalmasan készülnek az eseményre.

A napokban megtartott koncertet megelőző hétvégén 3 napon át Balatonfüreden vett részt az ország minden tájáról közel 500 énekes a zenei táborban. – Szakmailag is nagy fejlődés és tapasztalatszerzés az énekeseknek ez a program, hiszen profi zenekarral és karmesterrel dolgozunk – mondta Debreceni Mária, karvezető, aki azt is hozzátette, hogy az évek alatt a Baba Jaga Művészeti Egyesület nemcsak szakmai kapcsolatokat alakított ki az Énekel az ország című esemény kapcsán, hanem barátságok, sőt szerelmek is szövődtek a 11 év alatt.

– Minden év januárjától már elkezdjük tanulni az énekkarokkal a szólamokat, dallamokat. Sok munkával és anyagi áldozattal járnak az előkészületek, amelyet nagy részben támogat a Komádi önkormányzata, és lehetőség szerint a megyei önkormányzat is – fejezte be a karvezető.

– Rozsik Rita –