Szakmai megmérettetések győzteseit köszönthették

Szakmai megmérettetések győzteseit köszönthették
© Fotó: Kiss Annamarie
Debrecen – A Debreceni Szakképzési Centrum hét tanulója ért el országos szakmai versenyeken dobogós helyezést, őket mutatta be keddi sajtótájékoztatóján az intézmény.

Tirpák Zsolt kancellár kiemelte, ezek a fiatalok a város gazdasági fejlődésének szempontjából kulcsfontosságú ágazatokban értek el sikereket, s egyikük nyáron Kazanyban, a szakmák világbajnokságán fogja képviselni Magyarországot.

Bundi Sándor Vendel asztalosszakmában, Nagy László az autótechnikusok mezőnyében hozta el az első helyezést, Hegedűs Péter informatikai rendszer-üzemeltetőként győzött, Dankai Ádám második díjas lett, Kálucz Miklós harmadik. Szintén harmadik helyezett lett Kiss Levente László villanyszerelő, Huszti Csaba hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő és nem utolsósorban Kiss Mira Barbara bőrdíszművesszakmában.

Fotó: Kiss Annamarie

További támogatás

– Ezek az eredmények elsősorban az ő egyéni sikereik, de egyben a közösség sikere is: az iskoláké, a családoké és a szakképzésé – emelte ki Tirpák Zsolt. Megköszönte mindazok munkáját, akik hozzájárultak ezekhez az eredményekhez, és azt is elmondta, a hét bajnokot a centrum pénzjutalomban részesíti.

– A szakképzési centrum elkötelezett abban, hogy Debrecen fejlődését szolgálja azáltal, hogy a legjobb szakembereket képzi. A minőségi szakképzés irányába indultunk, folyamatosan nő a tanulói létszámunk, és ez magával hozza azt is, hogy nagyon sok tehetséges, átlagon felüli teljesítményre képes fiatal népesíti be iskoláinkat – hangsúlyozta a kancellár. Bejelentette: a Debreceni Szakképzési Centrum alkotóiműhely-pályázatot hirdet, melynek célja a szakma erősítése. Tanárok és diákok szakmai csoportjai pályázhatnak alkotói tevékenység végzésére: innovációk fejlesztésére, új technikai megoldások kidolgozására, nemzetközi versenyen való részvétel feltételeinek megteremtésére. A centrum 15 millió forintot különített el erre a célra, amelyből a pályázat nyertesei eszközöket vásárolhatnak, valamint ösztöndíjban részesülhetnek.

PtkI