Szakértő szemmel: igazából csak most kezdődik el a vébé

Kiss László
Kiss László - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A Vasas egykori gólerős csatára szerint most már sokkal élvezetesebb meccsek jönnek.

– Megtisztelő, hogy szakértőként számít rám a lap, és bár valóban a futballban dolgozom, elsősorban nézőként követem a világbajnokság történéseit, ezért szeretném élvezni a meccseket – kezdte a beszélgetést Kiss László, a válogatottunk 1982-es vb-kijutásában oroszlánrészt vállaló korábbi kiváló támadó, aki jelenleg a budapesti Bozsik-program vezetője.

– Voltak ragyogó összecsapások eddig, de sajnos sokszor azt láttuk, hogy a védekező, óvatos foci dominált. Ez a szakemberek számára érdekes lehet, de a nézőknek nem. Meglepetésekben sem volt hiány, ha a negatívakat nézzük, akkor az argentinok eddigi szereplése mindenképpen csalódás. A pozitív előjelű meglepetések közé sorolom a szenegáliak teljesítményét, és a belgák is nagyon imponálóak, de ezt tőlük el is várja a közvélemény.

Úgy vélem, a vb csak most kezdődik el, jön a harmadik forduló a csoportmeccsek során, itt már sok csapat győzelmi kényszerben lesz, aztán pedig következnek a nyolcaddöntők”

– mondta az angyalföldiek 62 éves legendája, majd sorolni kezdte a vébé érdekességeit.

Miért nem használják?

– Bár nagyon sok a védekező gárda, mégis 2,6-os gólátlagot hoztak eddig a meccsek, ez nagyjából megfelel a korábbi évtizedeknek. Különös, hogy nagyon sok az öngól, ez gondolom arra is visszavezethető, hogy olykor 7-8 ember is védekezik a kapu közvetlen előterében, könnyebben bepattanhat róluk a labda a kapuba. A kapusbravúrok mellett vannak szép számmal bakik is, illetve meglepő Lionel Messi visszafogott teljesítménye, és a németek feltámadása is különleges volt a svédek ellen. Persze, ha azt a büntetőgyanús esetet megnézték volna videón… de lehet, éppen ledőltek kicsit pihenni a játékvezető kollégái a képernyők előtt. Szóval, minek a technika, ha nem használjuk?!

TN


Garamvölgyi Péter
Debrecen - Garamvölgyi Péter a németeket várja a csúcsra, a tanítványai a brazilokért szorítanak. Minden labdarúgást kedvelő embert megmozgat az Oroszországban zajló foci vb, egy edzőt meg pláne érdekel, milyen mérkőzéseket játszanak a tornára kijutott nemzeti együttesek. Garamvölgyi Péter sincs ...

Berettyán Péter
Debrecen - Berettyán Péter úgy véli, kár lenne máris leírni a címvédő Németországot a világbajnokságon. Természetesen figyelemmel kíséri a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit a debreceni FIFA-játékvezető, Berettyán Péter is. Az asszisztensként többek között a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligá...