Szakértő: jogi diplomát kell szerezniük a bírósági végrehajtóknak

Budapest – Idén be kellett iratkozniuk valamelyik jogi karra azoknak a bírósági végrehajtóknak, akiknek még nincs jogi végzettsége, és 2022 végéig diplomát kell szerezniük a jogszabály rendelkezése szerint – mondta Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A mintegy 200 bírósági végrehajtó hozzávetőleg harmadának kellett egyetemre beiratkoznia, de többségüknek már volt felsőfokú végzettsége, így ez nem okozott problémát. Ugyanakkor lesznek olyanok, akiktől meg kell válni, és ez lehet veszteség, hiszen tapasztalt, nagy szakmai rutint felhalmozott kollégákról van szó – jegyezte meg a kamara elnöke.

Hozzátette: 2011 óta kinevezési feltétel a jogi végzettség, amely egy olyan kifejezetten jogi munkakörben, mint bírósági végrehajtó, mindenképpen szükséges.

– MTI –








hirdetés